Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2019.01.26

Véget ért a II. MAFESZT

A házigazda Olivér! című musicaljének és a temesvári, valamint szatmári társulatok Burundanga című koprodukciójának teltházas előadásaival ért véget a II. MAFESZT színházi seregszemle. A fesztivál öt napja alatt hat társulat tizennégy előadását láthatta a közönség. a Magyar Színházi Szövetség éves vándofesztiválján ugyanakkor megrendezésre került a szervezet által kezdeményezett színháztechnikai továbbképzés harmadik modulja (a Magyar Színháztechnikai Szövetséggel közös szervezésben), illetve első alkalommal tartottak workshopot színészek számára is, Kokan Mladenovic világhírű szerb rendező vezetésével. 

A fesztivál ideje alatt a MASZÍN tagszervezeteinek egyeztető ülésére is sor került, ahol a jelenlévő tagok elhatározták, jövőre a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szervezi a MAFESZT-et. 

 

Képünkön: Hatházi András a Tizenöt próbálkozás a színészetre című előadásban