Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2018.05.07
Operaelőadás Nagyváradon
Május 7-én, 19 órától a XXVII. Festum Varadinum színházi programsorozatának negyedik állomásaként Händel Acis és Galatea című kétfelvonásos operáját láthatja a nagyváradi közönség. A debreceni Csokonai Színház, illetve a Kodály Filharmonikus zenekar közreműködésével készült nagyszabású színművet Gemza Péter állította színpadra. A csaknem hetven művészt felvonultató előadást Somogyi-Tóth Dániel vezényli.
A XXVII. Festum Varadinum nagyszabású opera-vendégjátékát a Visit Oradea, illetve Nagyvárad Polgármesteri Hivatala támogatta.
Az előadásra jegyek még kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadás előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon.
