Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2016.03.31

Fesztivál és bemutató a Szigligeti Színházban

Április 6-10. között a Szigligeti Színház ismét megszervezi a Holnap Után Fesztivált, amelynek keretében, április 9-én kerül sor a Hol van az a nyár? című Honthy-emlékelőadás bemutatójára. Az eseménysorozat sajtótájékoztatóját március 31-én, csütörtökön tartották a színház páholyelőcsarnokában.

Czvikker Katalin főigazgató elmondta, A Holnap Után Fesztivál a legrégebbi a színház saját ilyen jellegű rendezvényei közül, melynek negyedik kiadása is követi az előző években kialakult hagyományt. Az alapító koncepcióhoz híven idén is színházi előadásokra, koncertekre és irodalmi beszélgetésekre számíthatnak az érdeklődők, melyek egy részében Nagyváradhoz kötődő, innen elszármazott személyiségek is közreműködnek.

Sorbán Attila, a fesztivál főszervezője részletesen ismertette a programot, és kiemelte, az idei kiadás szívonalát a világklasszis Érdi Tamás zongoraművész pénteki koncertje emeli, amely a Szigligeti Színház és a tízéves Mária Rádió együttműködésében kerül megrendezésre.

A sajtótájékoztató második felében a Szigligeti Társulat soron következő stúdiótermi bemutatójáról, a Hol van az a nyár? című kétrészes zenés játékról beszéltek az alkotók.

„A Nemlaha György által szerkesztett előadás Honthy Hannának állít emléket, annak az primadonnának, aki tizenhat éves korától 1978-ban bekövetkezett halálig ünnepelt sztárja volt az operettszínpadoknak. Elképzelésünk szerint Honthy életének kétarcúságát vinnénk színre: látnánk a zenés mesevilágok koronázatlan királynőjét, valamint azt a nőt, akinek számtalan kompromisszumot kell kötnie azért, hogy hivatását gyakorolhassa” – tájékoztatott Schlanger András rendező. Molnár Júlia hozzátette, az előadás komoly színészi munkát feltételez, hiszen a prózai részek mellett zenei és táncos felkészülést is igényel.

A Holnap Után Fesztivál beszélgetéseire a belépés ingyenes. Az előadásokra, valamint a koncertre jegyek a színház jegypénztárában, valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók.