Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2015.06.28

Fődíjas A mi osztályunk

Június 24-én, 18 órától lépett fel a Szigligeti Társulat A mi osztályunk című előadásukkal a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján. Ekkor még nem sejtették, hogy az ott töltött néhány nap után hamarosan újra vissza kell utazni Kisvárdára: mégpedig a díjátadóra. Az ünepségen köszöntőbeszédet mondott Leleszi Tibor, Kisvárda város polgármestere, majd Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatójával karöltve átadta a fesztivál díjait.

Nagy örömünkre szolgál tudatni Önökkel, hogy a szakmai zsűri döntése alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának jóvoltából a fesztivál fődíját A mi osztályunk című előadás kapta! A díjat szombat este ünnepélyes keretek között vette át a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója, Czvikker Katalin közösen az előadás szereplőivel.