Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2014.11.05.

Egy komcsi nyanya vagyok! - ELMARAD!

November 8-án, szombaton 19 órától az Árkádia Bábszínház nagytermében kerül sor az Egy komcsi nyanya vagyok! című előadásra, amelyet nagy sikerrel játszik a budapesti Katona József Színház Csoma Judit előadásában. Dan Lungu regényét Török Tamara és Csoma Judit alkalmazta színpadra Koszta Gabriella fordítása alapján. Az előadás előtt 18 órától beszélgetésre kerül sor a szerzővel.

Az Egy komcsi nyanya vagyok! Dan Lungu első, magyar nyelven is megjelent regénye, amely a ’90-es években játszódik. Egy nyugdíjas fémipari szakmunkásnő meséli el életét, sok humorral és (ön)iróniával. A történet vezérfonala a népszerű sztereotípia: „az előző rendszerben jobb volt”. „…Néhány napja, amikor Țucu épp itthon volt, megkérdeztem tőle, tudja-e, hogy vasárnap választások lesznek? Mondta, hogy tudja, falura is elment a híre, mert Bolohan hívei egy kamionról ingyen sört osztottak a mezőn. És ő is elvett egyet. A liberálisok meg golyóstollat osztogattak. Megmondtam neki, hogy ebbe a lakásba be nem hozza azt a golyóstollat. Megnyugtatott, hogy már elvesztette. És bárhogy szavazna, a tollra vagy a sörre, az egyiket hiába adták. És különben is, akármelyik nyer, úgyis lopni fog.”

Dan Lungu román író, szociológus, politológus. 1969-ben született Botosani-ban, jelenleg Iași-ban él. A legnépszerűbb, legelismertebb, legtöbb nyelvre lefordított kortárs román író. Az Egy komcsi nyanya vagyok! című regényét eddig több mint tíz nyelven adták ki.