Legyünk tehát kíváncsiak egymásra” – Czvikker Katalin megnyitóbeszéde az IFESZT-en

Újra üdvözlöm Önöket!

A most következő előadás, amelyet fesztiválunk nyitóelőadásának választottunk, több szempontból is megérint. De talán nemcsak engem, hanem sok más embert is, aki a többségi nemzetétől eltérő nyelvet beszél. Hiszen voltak idők, amikor még azt is meg kellett gondolnunk, hogy saját nyelvünkön álmodjunk-e. 1989 decembere előtt mi, magyarok, németek, zsidók, szlovákok, romák nem tudtuk, szólhatunk-e egymáshoz a saját nyelvünkön anélkül, hogy ránk szólnának a villamoson, a buszon, a parkban, úton-útfélen.

És láss csodát, ma, amikor ezeket az időket már régmúltként kezeljük, ugyanezzel szembesülhetünk. Ma is ránk szólnak, ránk, akik más nyelvet beszélünk, hogy ne beszéljünk másként. Beszéljünk úgy, hogy mindenki, azaz a nagy többség is értse. Próbálkozunk. Nem azért, mert megfelelési kényszer van bennünk, nem azért, mert félünk – mert most már nem félünk –, és nem azért, mert kitüntetés jár érte. Csupán azért, mert szeretnénk a többségnek is megmutatni mindazt, ami a miénk: kultúránk, anyanyelvünk, hagyományaink, dalaink, táncaink, verseink és művészetünk szépségét. És nemcsak megmutatni szeretnénk mindezt, hanem megosztani másokkal is, és hinni abban, hogy ha rövid időre is, de tudunk együtt, egy térben, egy világ részeként egymásnak örülni.

Nagy szerepe van ebben a fesztiválnak és a színházművészetnek. A színház képes átölelni ezt a sokszínűséget, ezt a sok másságot, a többséggel együtt élő kisebbséget. Az Interetnikai Színházi Fesztivál kérdéseket tesz fel, válaszokat és megoldásokat mutat arra, hogyan lehet ezt a sokszor bonyolult együttélést jobbá, élhetőbbé, emberibbé tenni. Ehhez segítségül hív egy örök érvényű emberi tulajdonságot, a kíváncsiságot. A kíváncsiságot, amely minden történelmi korszakban hozzájárult ahhoz, hogy valami előremozduljon, fejlődjön ebben a mi kis világunkban.

Legyünk tehát kíváncsiak egymásra és mindenre, amit megosztana velünk bármely más nyelven beszélő, álmodó embertársunk, és az elkövetkező tizenkét napban öleljük át a Másikat, a másságot és mindazt, amit a mindennapokban kérdéseket felvető különcségnek vagy idegennek gondolnánk.

Ebben a tizenkét napban a kérdéseinkre a jó válaszokat itt találhatják meg a Szigligeti Színházban, a Teatrul Regina Mariában vagy az Állami Színházban – vagy én már nem is tudom, időnként ki hogyan nevezi…

Tartalmas együttlétet kívánok! A színház örök, Önök pedig érezzék itt jól magukat!