Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2023.04.20
Zajlanak a Csinibaba próbái
Május 12-én kerül sor az évad utolsó előadása, a Csinibaba bemutatójára, amelyet a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Novák Eszter állít színpadra. Az előadás, műfaji megjelölése szerint "zenés-táncos visszarévedés a ’60-as évekbe”, mert Márton Gyula eredetileg színpadra írt története megidézi a 60-as évek elejét, az első, 1962-es Ki Mit Tud-ot, és a kor nagy slágerein keresztül kelti életre alakjait. A nosztalgia, és a minden generáció számára érdekes időutazás mellett közönségünk igazi felszabadult kikapcsolódásra számíthat. A produkcióban csaknem a teljes Szigligeti Társulat játszik, de szerepet kapott benne a Nagyvárad Táncegyüttes négy művésze is, emellett vendégzenészek is besegítenek a muzsikálásba.
A bemutatót követően többször is játsszuk még a zenés vígjátékot május folyamán, egyeben közt 13-án, a HolnapUtán Fesztivál keretében is. Mindegyik előadásra már elérhetők a jegyek a színház jegypénztárában, illetve online is, erre a linkre kattintva.
Márton Gyula: CSINIBABA
zenés-táncos visszarévedés a ’60-as évekbe
A Csinibaba című, Tímár Péter által rendezett és Márton Gyula által írt film eredeti, színpadi változata
Szereplők:
SIMON BÁCSI, a tömbbizalmi: ifj. Kovács Levente
ARANKA NÉNI, frivol mozgalmár, a neje: Molnár Júlia
BOSTON CÉZÁRJA, exbokszbajnok: Szabó Eduárd
MARGIT BÜFÉ, sűrűmúltú negyvenes: Gajai Ágnes
ATTILA, árva hősünk, énekel: Sebestyén Hunor
JENŐ, Simon bácsi renegát fia, gitározik: Tőtős Ádám
FÉLIX, egyéb származású, bőgőzik: Barabás Hunor
EDE, eltévedt ejtőernyős, dobol: Szotyori József
BAJKON ÚR, széplélek, leendő űrhajós: Balogh Attila
MANCI, aki jobb, mint Anita Ekberg: Tasnádi-Sáhy Noémi
ANGELA, a szűz dizőz, angyal: Kocsis Anna
KATINKA, Attila ideálja „odaát”: Barkóczi Réka / Kocsis Anna
OLGA, lófarkas naiva: Fodor Réka
ETELKA, dundi balerina: Törteli Nadin
ERNESZTIN, dobrajongó: Trabalka Cecília
TERIKE, kalauznő: Firtos Edit
PINCÉRNŐ, aki nem sieti el: Kovács Enikő
CSAPOS, aki beleszól: Hunyadi István
DZSIGOLÓ, aki mindent tud a nőkről: Dimény Levente
GBÚBER BÁCSI, egykori vöröskatona: Kocsis Gyula
GIUSEPPE: Kiss Csaba
GIORGIO: Csatlós Lóránt
GIULIO: Scurtu Dávid
KUTYÁS NŐ: Kerekes Dalma
GÉZA BÁCSI: Hajdu Géza
A ZONGORÁNÁL: Dombi Dávid
GITÁROS: Kása Tamás/Abuczki Norbert
Rendező: Novák Eszter
Dramaturg: Kárpáti Péter
Koreográfus: Bóbis László
Koreográfus asszisztens: Csömör Marcell
Díszlettervező: Fodor Viola
Jelmeztervező: Cristina Breteanu
Zenei vezető: Suba Sándor, Szamosközi Gergő
Ügyelő: Vajda Bogi
Súgó: Tentea Katalin
