410021 Nagyvárad / Oradea, Piața Regele Ferdinand I., nr. 6., Bihor, RO
Facebook
Youtube

Hírek / Szigligeti Társulat


Hírek / Szigligeti Társulat 2017.06.08

Súgólyuk – színházi nevelési program a Szigligetiben

Harmadik, egyben az idei évad utolsó témájához érkezett a Szigligeti Színház tavaly tavasszal útnak indított színházi nevelési programja, a Súgólyuk. Ez alkalommal a résztvevő középiskolások A mizantróp című Molière-komédiával ismerkedtek játékos formában.

A Súgólyuk színházi nevelési program célja, hogy lehetőséget teremtsen az érdeklődő középiskolások számára, hogy a Szigligeti Társulat egyes előadásai által felvetett társadalmi vagy kulturális problémákkal rendhagyó, játékos módon ismerkedhessenek. A Veszedelmes viszonyok, illetve Az én kis hűtőkamrám című produkciók után, A mizantróp kapcsán a résztvevők az emberi viszonyokról, a látszat és a valóság közötti különbségről, valamint a társadalomban betöltött szerepeinkről beszélgettek Bordás Andrea egyetemi tanár, drámapedagógus, illetve Eszteró Ida pszichológus, tanár vezetésével.

A felkészítő tevékenységet követően a csapat megtekintette az előadást, másnap pedig sor került a reflektáló alkalomra is.

A Súgólyuk színházi nevelési programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Támogatta.