Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2022.05.11

Bukarestben mutatkoznak be a MASZIN-színházak

Bukarestben, az UNITER (Romániai Színházi Szövetség) székhelyén tartott sajtótájékoztatón jelentették be kedden a MASZIN Magyar Színházi Szövetség elnökségének képviselői, hogy június 8. és 12. között BukFeszt néven magyar színházi fesztivált rendeznek a fővárosban. A cél egyrészt elvinni a magyar nyelvű, kiemelkedő előadásokat a helyi magyar közösséghez, másrészt pedig az elmúlt években született produkciókból egy reprezentatív merítést mutatni a román kritikusoknak, akik Bukarestből ritkán jutnak el az ország másik szegletébe.

A sajtótájékoztatón jelen volt Dorina Lazăr, a fesztiválnak otthont adó Odeon Színház igazgatója és szervezőcsapata, Aura Corbeanu, az UNITER alelnöke, valamint a MASZIN képviseletében Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház igazgatója, Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója és Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetője, továbbá, az esemény partnereként Kósa András, a bukaresti Liszt Ferenc Kulturális Központ igazgatója.

„2017-ben kezdődött a MASZIN története, azóta pedig több saját fesztivált tartottunk, amelyen minden tagszínház megmutathatta magát. Az első ilyen fesztivál Szatmárnémetiben volt, a következőt pedig 2023-ban Temesváron tartjuk, amikor a város európai kulturális főváros lesz” – vezette fel a bukaresti fesztivál bejelentését Balázs Attila MASZÍN-elnök.

Aura Corbeanu egy jó kezdetnek nevezte a fővárosi fesztivált, és dicsérte a szervezőket, hogy vállalják az utazást, a bonyolult logisztikát, hogy egy új közönségnek – egy nagy elvárásokkal rendelkező közönségnek - mutathassák meg előadásaikat. „Bukarest jó házigazda, az Odeon Színház hasonlóképpen, így biztos vagyok benne, hogy telt ház előtt játszhatnak majd vendégeink” – fűzte hozzá.

Czvikker Katalin elmondása szerint a kiválasztott előadások kapcsán arra is kíváncsiak voltak, hogy hogyan működnek egy új közegben, és hogyan fogadja azokat a fővárosi közönség. A MASZIN titkára beszélt a színházi szövetségen belüli hasznos, tapasztalatcserén alapuló és a munkatársak fejlesztését szolgáló programokról is. Mint kifejtette, a fesztiválon részt vevő előadások kiválasztásánál elsősorban azt a célt tartotta szem előtt, hogy mindegyik produkció valamilyen formában tükrözze a színház szellemiségét. A Szigligeti Társulat Az öngyilkos című előadással vesz részt a szemlén, amelyet fiatal alkotógárda hozott létre – a fiatal, pályakezdő alkotók támogatása pedig pontosan illeszkedik az intézmény megfogalmazott missziójába. A Nagyvárad Táncegyüttes Antigoné című kortárs táncszínházi produkciója arra világít rá, hogyan vált egy eredetileg néptáncegyüttesként alapított társulat az idők során egyre sokoldalúbbá, ugyanakkor, mivel az Antigonéban amatőr táncosok is részt vesznek, az előadás arra is felhívja a figyelmet, hogy az együttes két mentorprogramján, az amatőr néptánccsoportokat megszólító kezdeményezésen, illetve a kortárstánc műfaját a diákok körében népszerűsítő Ki vagy te, táncszínház? programon keresztül odafigyeléssel fordul a nem hivatásos táncosok irányába is. A Lilliput Társulat Sosevolt cirkusz című élőzenés ifjúsági előadása pedig azért is különleges, mert abban a trupp bábszínészei zenei tehetségüket is megcsillogtatják.

„Két év világjárvány után a bukaresti közönség nagyon vágyik az új élményekre. Mindig nagyon örülünk, amikor a színház változatossá tudja tenni a repertoárját, és annak is örülünk, hogy Bukarest szívében fogadhatjuk a magyar színházakat – és várjuk a magyar közönséget is” – mondta Dorina Lazăr, az Odeon Színház igazgatója.

Bessenyei Gedő István, MASZÍN ügyvezető elnöke és a Harag György Társulat igazgatója megemlékezett a nemrég elhunyt Zsehránszky Istvánról, aki évtizedeken keresztül beszélt egy magyar színházi szövetség létrehozásának fontosságáról. Épp Szatmárnémetiben, az ott tartott IFESZT kapcsán született meg 2016-ban a döntés, hogy valóban összefognak az ebben érdekelt magyar színházak. „Még a járvány előtt elkezdtük tervezni a bukaresti fesztivált, ami sokban különbözik a MaFesztektől. Ez alkalommal ugyanis nem a tagszínházak közötti együttműködés és belső szakmai párbeszéd erősítését szolgálja a rendezvény, hanem kifelé nyitunk és egy interkulturális párbeszédet is kezdeményezünk a bemutatott előadásainkkal” – fűzte hozzá Bessenyei.

Az igazgató a Bukarestben bemutatandó szatmári előadásokról – a Raszputyin című fiktív történelmi drámáról és a Brighella Bábtagozat Szélszabadító című bábelőadásáról – elmondta: mindkettő díjazott és több közönség által értékelt alkotás. A Raszputyin - mely nagy sikert aratott a budapesti Nemzeti Színház MITEM nevet viselő nemzetközi színházi fesztiválján is - egyébként magyar nyelvű ősbemutató, és kiemelt fontosságú a társulat életében. Ráadásul nagyon aktuális, gondoljunk csak a most dúló orosz-ukrán háborúra. A nemrég elhunyt Szőcs Géza által írt és az orosz-tatár-bolgár-ukrán származású rendező, Sardar Tagirovsky által színpara állított előadás egyfajta esztétizált pacifista kiáltvány, a színházi alkotás nyelvén elmondott könyörgés a békéért, melyben a címszereplő megpróbál megelőzni egy szörnyű következményekkel járó világháborút - mindannyiunkat arra figyelmeztetve, hogy ez megkerülhetetlen erkölcsi felelősségünk még akkor is, ha esélyünk sincs rá, hogy szavaink meghallgatásra találjanak a világ hatalmasainál.


A BukFeszt tervezett programja:

Felnőtt, román felirattal ellátott előadások

Június 8., szerda, 18:00, Stúdióterem

ANTIGONÉ

r.: Györfi Csaba

Szigligeti Színház, Nagyvárad Táncegyüttes

 

Június 8., szerda, 18:00, Majestic terem

Madách Imre: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA

r.: Silviu Purcărete

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár

 

Június 9., csütörtök, 19:00, Majestic terem

Nyikolaj Erdman: AZ ÖNGYILKOS

r.: Botos Bálint

Szigligeti Színház, Nagyvárad, Szigligeti Társulat

 

Június 10., péntek, 19:00, Majestic terem

Szőcs Géza: RASZPUTYIN

r.: Sardar Tagirovsky

Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat

 

Június 11., szombat, 18:00, Majestic terem

Ken Kesey - Dale Wasserman: SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE

r.: Vladimir Anton

Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely

 

Június 12., vasárnap, 19:00, Majestic terem

William Shakespeare: III. RICHÁRD

r.: Vladimir Anton

„Csíki Játékszín”

 

Gyermekelőadások

Június 8., szerda, 10:00, Stúdióterem

SOSEVOLT CIRKUSZ

r.: Bartal Kiss Rita

Szigligeti Színház, Nagyvárad, Lilliput Társulat

5+

 

Június 9., kedd, 11:00, Stúdióterem

Parti Nagy Lajos

A CSÁSZÁR ÚJ RUHÁJA

r.: Nagy Regina

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár

6+

 

Június 10., péntek, 11:00, Stúdióterem

Gimesi Dóra

SZÉLSZABADÍTÓ

r.: Bartal Kiss Rita

Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat