Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2019.12.27

Egy primadonna emlékei – kiállítás a színházban

A szilveszteri előadás alatt láthatja először a közönség a színház páholyzsebében felállított új kiállítást, amely Ámon Margit egykori nagyváradi operett-primadonnának állít emléket.

Ámon Margit 1875. május 31-én született Kálozon. Színi tanulmányait Rákosi Szidi iskolájában végezte, majd Leszkay András társulatához szegődött. Később, a budapesti Népszínház társulatával gyakorlatilag bejárta a Kárpát-medence magyarlakta nagyvárosait, játszott többek között Szegeden, Pozsonyban, Aradon, Temesváron. Somogyi Károly nagyváradi színidirektor 1901-ben, a Szigligeti Színház második évadában társulati tagként alkalmazza. 1903-ban hozzámegy a város elismert országgyűlési képviselőjéhez, a színügyi bizottság elnökéhez, dr. Hoványi Gézához, ezt követően pedig visszavonul.

A páratlan értékű kiállítás anyagát a művésznő leszármazottai, a Réthelyi család adományozta a Szigligeti Színháznak. A kiállításon korabeli fényképeket, a színésznő Rákosi Szidi színi iskolájában 1897-ben szerzett oklevelét, valamint Ámon Margit férjének, a Szigligeti Színház építtetését és működtetését irányító színügyi bizottság elnökének, dr. Hoványi Gézának a fotóit, illetve dokumentumait láthatja a közönség.