Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2019.11.25

Rangos elismerések a Szigligeti Színháznak

November 17-23. között, harmincadik alkalommal szervezte meg a brassói Sică Alexandrescu Színház a Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztivált, amely során a Szigligeti Színház a román színházi élet olyan kiválóságaival együtt lépett színpadra, mint a Bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház, a fővárosi Bulandra Színház, a Zsidó Állami Színház, a Metropolis Színház, vagy éppen a kisinyovi Mihai Eminescu Nemzeti Színház.

A nemzetközi versenyfesztivál zsűrijében idén Olga Delia Mateescu színésznő, a fővárosi Nemzeti Színház örökös tagja, egyetemi oktató, Ruxandra Săraru, televíziós és rádiós műsorszerkesztő, valamint Alexandru Nagy színész-rendező foglaltak helyet.

A rangos rendezvényen a nagyváradi Szigligeti Színház a 2019 márciusában bemutatott Napnyugat Expressz című Matei Vișniec-drámával mutatkozott be. Az előadás elnyerte a legjobb rendezésnek járó díjat (rendező: Zakariás Zalán), az előadásban szereplő Román Esztert pedig a legjobb színésznőnek járó jutalommal tüntették ki.