Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2019.10.01

Forgószínpad, gépesített zsinórpadlás és új hang- és fénytechnikai rendszerek a Szigligeti Színházban

Teljesen megújul a nagyváradi Szigligeti Színház színpada idén decemberig – hangzott el azon a konferencián, amelyet kedden, október elsején tartottak a színház előcsarnokában a debreceni és a nagyváradi színházak igazgatói, valamint helyi és megyei elöljárók jelenlétében. A munkálatok egy, az Európai Regionális Fejlesztési Alap révén, az Interreg V-A Románia—Magyarország programon belül finanszírozott projekt részét képezik.

A nyitórendezvényen jelen volt Czvikker Katalin, a Nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója, Gemza Péter, a debreceni Csokonai Színház főigazgatója, dr. Papp László, Debrecen polgármestere, Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, illetve Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke.

A rendezvényen elhangzott: a beruházás tulajdonképpen folytatása, befejezése a váradi színházépület külső és belső felújításának, amely 2011-ben zárult le, ám az akkor elvégzett munkálatok a színpadot nem érintették. A Román-magyar határon átnyúló kulturális inkubátor az előadóművészetek számára nevet viselő projekt főpályázója a debreceni Csokonai Színház, amely inkubátorházat épít amatőr színjátszók felkarolására, a partnerek pedig Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve a nagyváradi Szigligeti Színház. A projekt összértéke 7 495 587,00 euró, ebből a Szigligeti Színház része 1 029 546 euró, ami három komponensből áll össze: 824 048,61 euró (80,04%) az Európai Regionális Fejlesztési Alap vissza nem térítendő támogatása, 126 031,55 euró (12,24%) a román állam hozzájárulása, 79 465,84 euró pedig a Szigligeti Színház önrésze, amelyet az intézmény fenntartója, a Bihar Megyei Tanács biztosít. A Bihar Megyei Tanács ugyanakkor a támogatásra nem jogosult költségeket is állja, 300 000 lej (62 761 euró) értékben. Az 5 024 875,97 lej értékű kivitelezési szerződésből mostanáig megközelítőleg 20 százalék került kiszámlázásra és kifizetésre, és várhatóan ebben a hónapban további 40 százalékot fizet majd ki a színház.

A Nagyváradi Állami Színház színpadának korszerűsítésére kiírt közbeszerzést a Drum Asfalt Kft., a Trameco RT és az Energolux Impex Kft. alkotta cégcsoport nyerte meg, ők kezdték meg a munkálatokat július végén, amelyeknek során a színpadi deszkázat teljes cseréjére, az ügyelői, valamint hang- és fénytechnikai rendszer fejlesztésére, a zsinórpadlás részleges gépesítésére, valamint süllyesztők és egy forgószínpad beszerzésére is sor kerül. A váradi munkálatok átadásának határideje 2019. december 16.

A rendezvényen levetítettek egy, a készülő új színpadot és a hozzá tartozó technikai berendezéseket bemutató 3D-s modellt, illetve egy rövid videót, amelyen a váradihoz nagyon hasonló rendszerek láthatók működés közben. A konferencia terepszemlével zárult, amelyen Alex Ienciu, a Drum Asfalt képviselője, illetve Vernes András, az Energolux vezérigazgatója szolgált részletekkel a sajtó képviselőinek a készülő fejlesztésekről.