Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2018.10.11
A fiatalok felkarolása a közös cél
Október 10-én Nagyváradon tartotta ünnepi konferenciáját az Imre Zoltán Program: az eseményre a Nemzeti Kulturális Alap fennállása 25. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi programsorozat keretében került sor.
A konferencián megjelent magyarországi és romániai táncos szakembereket és érdeklődőket Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója köszöntötte, aki elmondta, hatalmas megtiszteltetés, hogy egyetlen erdélyi helyszínként éppen Nagyváradot választotta a Nemzeti Kulturális Alap a születésnapi rendezvénysorozat egyik házigazdájának: „A nagyváradi Szigligeti Színház és a Nemzeti Kulturális Alap célkitűzései hasonlóak: népszerűsíteni a magyar kultúrát, felmutatni értékeinket és továbbadni hagyományainkat a jövő nemzedékének” – mondta a főigazgató.
Ezt követően Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke szólt az egybegyűltekhez, aki a határon túli kulturális támogatás fontosságáról beszélt.
A konferencia délelőtti szekcióját Pataki András, a fiatal, pályakezdő táncművészek támogatását célzó Imre Zoltán Program vezetője nyitotta, aki a kollégium célkitűzéseiről és az elmúlt egy év megvalósításairól számolt be a közönségnek. Ezt követően Nagy Zoltán, a SÍN Kulturális Központ vezetője beszélt a kulturális menedzsment kihívásairól, illetve azokról a lehetőségekről, amelyek a pályakezdő művészek alkotói munkájának és alkotásainak forgalmazásával kapcsolatosak. Talló Gergely, a Műhely Alapítvány képviselője az alapítvány fiatal alkotóknak nyújtott szakmai segítségéről, valamint a szervezet működéséről tartott előadást. A délelőtti szekciót Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház főigazgatójának előadása zárta, aki a Nemzeti Táncszínház missziójáról, szervezeti működéséről és célkitűzéseiről tartott előadást. A délutáni programokat Dimény Levente, színművész, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője kezdte, aki a táncművészet erdélyi meghonosításának nehézségeiről beszélt. A délután folyamán ugyanakkor felavatásra került az a balett-terem, amely a Szigligeti Stúdió hamarosan átadandó első emeletén kapott helyet, és amely az Imre Zoltán Program résztvevőinek is teret fog biztosítani. Ezt követően Gera Anita és Tőkés Imola, az Imre Zoltán Program fiatal ösztöndíjasainak előadásaira, az I hear you és a Vakfolt című produkciókra került sor.
Az eseményt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
