Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2013.10.09.
Szigligeti és kora
Névadója születésének 200. évfordulója alkalmából jubileumi évadot hirdetett a nagyváradi Szigligeti Színház: nemcsak színházi előadásokkal, hanem számos kísérőrendezvénnyel is megemlékeznek a magyar színháztörténet megkerülhetetlen alakjáról. A jubileumi évad rendezvénysorozatának első állomása a Szigligetit, mint embert, alkotót középpontjába állító kiállítás, amelynek megnyitójára október 11-én, pénteken 17 órakor kerül sor a színház páholyelőcsarnokában. A kiállítás összeállítójának - Szebeni Zsuzsa, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) munkatársa - szándéka szerint számos eredeti tárgy, jelmez és dokumentum segítségével válik kézzelfoghatóvá Szigligeti kora, annak szokásait, etikettjét járná körül a tárlat. A kiállítás, a tervek szerint, három részből áll majd: az első azokat a nemzetközi párhuzamokat, alkotókat térképezi föl, amelyek, akik Szigligeti korában meghatározó szerepet játszottak, a második Szigligeti Ede pályáját és annak állomásait járja körül, a harmadik pedig Szigligeti korának legnagyobb színházi egyéniségeihez kötődő jelmezeket, tárgyakat, kiegészítőket gyűjti egybe.
