Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2026.03.24
Versek a Léda-házban – a Költészet Világnapját ünnepelték
A Költészet Világnapja alkalmából szervezett irodalmi estnek adott otthont március 23-án a nagyváradi Léda-ház kultúrtere, ahol a nagyváradi Szigligeti Színház művészei is közreműködtek.
Az est elején Szűcs László irodalomtörténész köszöntötte a közönséget, és felidézett néhány közelgő nagyváradi irodalmi évfordulót is: idén többek között Kinde Annamária születésének 70., Horváth Imre születésének 120. évfordulójára emlékeznek majd, míg 2027-ben Ady Endre születésének 150. évfordulója irányítja a figyelmet a költő életművére.
A Lédа Alapítvány meghívására színművészeink egy-egy általuk választott költemény felolvasásával kapcsolódtak be az est programjába, amely a líra ünneplésére és a költészet közösségteremtő erejére hívta fel a figyelmet.
Az esten közreműködtek:
Nagy László Zsolt, Molnár Júlia, Kovács Levente, Sebestyén Hunor, Hajdu Géza, Kovács Enikő, Fodor Réka, Firtos Edit, Scurtu Dávid, Kiss Csaba, Csatlós Lóránt és Tasnádi-Sáhy Noémi.
