Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2025.03.24

Nagyváradon próbál a debreceni Csokonai Nemzeti Színház

Április 11-én mutatják be a debreceni Csokonai Teátrumban a Szigligeti Színház és a Csokonai Nemzeti Színház koprodukcióját, a Viktória című operettet, amelyet Nagyváradon újévkor mutattunk be.

 

A koprodukció fogalma ennél az előadásnál a közös alkotókat és rendezőt, a közös gyártási folyamatot és a közös munkát is magába foglalja, hiszen a jelmezeket és díszletet a Csokonai Nemzeti Színház varrodája és műhelye készítette, az anyagok beszerzése pedig Nagyváradon történt mindkét produkcióhoz; ugyanakkor John Webster és Koltay László szerepét mindkét előadásban Kurucz Dániel és Juhász Bence művészvendégek játsszák, illetve a bravúros tánckart a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese testesíti meg itthon is, és Debrecenben is. 

A debreceni előadás alkotói:

  • Rendező: Novák Eszter
  • Rendezőasszisztens: Laczó Zsuzsa, Németi Rebeka
  • Díszlettervező: Florina Bellinda Vasilatos
  • Jelmeztervező: Cs. Kiss Zsuzsanna
  • Koreográfus: Bóbis László
  • Koreográfus-asszisztens: Laczó Zsuzsa
  • Dramaturg: Kárpáti Péter
  • Karmester: Somogyi-Tóth Dániel / Makláry László

Közreműködik a Kodály Filharmonikusok, a Gradient Kortárs Balett Debrecen, a Szigligeti Színház Nagyvárad tánckara és a Csokonai Nemzeti Színház énekkara.