Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2024.03.22

Súgólyuk: Diákokkal beszélgettünk a Magyarosaurus Dacus kapcsán

Mintegy kétszáz, főként középiskolás diák nézte meg Magyarosaurus Dacus című előadásunkat és vett részt az előtte és utána zajló beszélgetésen csütörtök este, Súgólyuk című színházi nevelési programunk keretében.

Az előadás előtt János Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója tartott rövid felkészítőt a fiataloknak, amelynek során felhívta a figyelmet az előadás történelmi kontextusára és a benne megjelenő fontosabb kultúrtörténeti momentumokra, illetve a formanyelvi érdekességekre. Egyebek közt arra kérte a fiatalokat, figyeljenek oda a szerepcserékre, a szokatlan jelmezekre és a színpadi látványra.

A kétórás előadást követően a Nagyváradi Művészeti Líceum, az Ady Endre Elméleti Líceum, a Mihai Eminescu Főgimnázium és a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum nagydiákjaival, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem néhány hallgatójával Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője és az előadásban játszó színészek beszélgettek. A fiatalok több mint egy órán keresztül faggatták az alkotókat mindenről, ami a produkció és általában a színházművészet kapcsán eszükbe jutott. Többen jelezték, hogy bár színházban többször is voltak már, igazi színésszel még sosem volt alkalmuk beszélgetni. Sok egyéb mellett megkérdezték, milyen érzés negatív karaktert játszani, hogyan lehet egyik szerepből a másikba ugrálni, mennyire van benne a színész valódi jelleme a szerepformálásban, hogyan készül a színész egy előadásra, hogyan áll össze egy produkció zenéje stb. Mint kiderült, a szalontai diákok egy része a Színarany iskolai színjátszókör tagja, de nemcsak ők érdeklődtek különösen a a színházi munkafolyamatok iránt. Volt, aki megjegyezte, hogy Nopcsa Ferenc száz évvel ezelőtt játszódó történetéből sok téma a jelenben is érvényes, más tanácsot kért a társulat művészeitől arra vonatkozóan, mit kell tennie, ha színészi pályára készül.

A Súgólyuk színházi nevelési program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.