.png)
Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2024.01.24
A MAFESZT-en a Szigligeti Színház társulatai
Az idén Csíkszeredában megrendezésre kerülő Magyar Színházak Fesztiválján, vagyis a MAFESZT-en játszik intézményünk mindhárom társulata ezen a héten.
A Szigligeti Társulat a Csinibaba című zenés vígjátékkal lép fel január 24-én este. A Novák Eszter rendezésében megvalósult előadásban a Nagyvárad Táncegyüttes több művésze is részt vesz. A 60-as évek magyar slágereit felvonultató zenés-táncos produkciót múlt évad végén, tehát 2023 tavaszán mutattuk be, és azóta is telt házak előtt, nagy sikerrel játsszuk.
Másnap, január 25-én a Lilliput Társulat két időpontban játssza Ludas Matyi című előadását. Fazekas Mihály klasszikusát Lélek Sándor Tibor írta színpadra és rendezte, a vásári játék elemeinek felhasználásával, a három éven felüli korosztály számára.
Ugyanaznap este a Nagyvárad Táncegyüttes lép színpadra A Schmürz című fizikai színházi előadásával, amelyet Györfi Csaba rendezett és koreografált. A Boris Vian Birodalomépítők című drámája alapján készült nonverbális produkció tavaly a nagybányai ATELIER Nemzetközi Előadóűvészeti Fesztivál legjobb előadásnak járó díját hozhatta haza.
Ez a Magyar Színházi Szövetség, vagyis a MASZÍN szakmai seregszemléjének ötödik kiadása, amelynek ezúttal a Csíki Játékszín a házigazdája. A január 22–27. között zajló rendezvényen a csíkszeredaiak mellett a szatmárnémeti, a nagyváradi, a székelyudvarhelyi és a temesvári színházak vannak jelen.