Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2023.05.25

Miniévad és kedvezmények

Miniévadra várja közönségét a Szigligeti Színház június 13–18. között. A programban az intézmény társulatai által ebben az évadban bemutatott előadások többsége szerepel.

A Miniévad június 13-án kezdődik, ezen a napon a Szigligeti Társulat a Magyarosaurus Dacust, a Nagyvárad Táncegyüttes pedig a Mindenki hagyománya című, fiataloknak szóló produkciót játssza. Szerdán, június 14-én a Lilliputosok a Holle anyóra várják a legkisebbeket, a színtársulat pedig az Én, a féreg – Kafka-kabaréra hívja a felnőtt közönséget. Június 15-én, csütörtökön mindhárom társulatunk játszik egy-egy előadást: a Lilliput Társulat petőfisándor@arany.hu című, diákoknak szóló produkcióját, a Nagyvárad Táncegyüttes Istenes című táncszínházi előadását, illetve a Szigligeti Társulat Játék a kastélyban című, korábban bemutatásra került vígjátékát láthatja a közönség.

A miniévad pénteki napján a Szigligeti Társulat Figaro házassága, avagy egy őrült nap című Beaumarchais-komédiával várja a publikumot, a Lilliput Társulat pedig a Verselő verserdőbe hívja a legkisebbeket. Másnap, 17-én a Nagyvárad Táncegyüttes A Schmürz című fizikai színházi produkcióját pótolhatják be mindazok, akik még nem látták. Terveink szerint ennek a napnak a délelőttjén egy különleges szabadtéri családi programra is sor kerül a Szigligeti Színház mögötti téren – erről később bővebben is tudósítunk.

A 2022/2023-as színházi évad a Csinibabával zárul június 18-án, vasárnap. A Szigligeti Társulat nagy sikerű zenés vígjátékát az immár hagyományos évadzáró társulati díjátadó követi, amelynek során szakmai zsűri, intézményen belüli szavazás, illetve egy hamarosan elindítandó közönségszavazás eredményeit ismertetjük. Elismeréseket kapnak a színészek és a háttérszemélyzet tagjai is.

A Miniévadra jegykedvezményt is hirdetünk. 10 lejes áron juthatnak egy jegyhez mindazok, akik legalább három előadásra egyszerre vásárolnak jegyet, a következők közül: Játék a kastélyban, Mindenki hagyománya, A Schmürz, Istenes, Figaro házassága, avagy egy őrült nap, Magyarosaurus Dacus. A kedvezmény csak személyesen, a jegypénztárban érvényesíthető.

Figyelem! A Miniévad előadásaira minden, erre az évadra szóló és még fel nem használt bérlet felhasználható. Felhívjuk figyelmüket, hogy ez az utolsó alkalom, amikor a 2022/2023-as évadra vásárolt bérletek még érvényesek.

Jegyek az előadásokra már kaphatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, illetve online, a szokott webhelyen, a https://szigligeti.biletmaster.ro/ oldalon.

A www.szigligeti.ro honlapon részletes információkat találnak minden előadásról. Kövessék Facebook-oldalunkat is, ahol folyamatosan tájékoztatjuk a közönséget a legfrissebb tudnivalókról.

 

A 2023-as Miniévad programja

 

Június 13., kedd, 11 óra, Transilvania Színpad

MINDENKI HAGYOMÁNYA

Nagyvárad Táncegyüttes

 

Június 13., kedd, 19 óra, Szigligeti Színház, nagyterem

MAGYAROSAURUS DACUS (RO)

r.: Gianina Cărbunariu

Szigligeti Társulat

 

Június 14., szerda, 10 óra, Árkádia Színpad

Pozsgai Zsolt

HOLLE ANYÓ

r.: Daróczi István

Lilliput Társulat

 

Június 14., szerda, 19 óra, Transilvania Színpad

Kárpáti Péter

ÉN, A FÉREG (RO) – KAFKA-KABARÉ

r.: Kovács D. Dániel

Szigligeti Társulat

 

Június 15., csütörtök, 10.00 óra, Árkádia Színpad

PETŐFISÁNDOR@ARANY.HU

Lilliput Társulat

 

Június 15., csütörtök, 18 óra, Szigligeti Színház, nagyterem

Kiss Ferenc – Novák Péter

ISTENES (RO)

r.: Novák Péter

Nagyvárad Táncegyüttes

 

Június 15., csütörtök, 19.30 óra, Transilvania Színpad

Molnár Ferenc

JÁTÉK A KASTÉLYBAN (RO)

r.: Balogh Attila

Szigligeti Társulat

 

Június 16., péntek, 10 óra, Árkádia Színpad

VERSELŐ VERSERDŐ

r.: Oláh Anikó Katalin

Lilliput Társulat

 

Június 16., péntek, 19 óra, Szigligeti Színház, nagyterem

Pierre-Augustin de Beaumarchais

FIGARO HÁZASSÁGA, AVAGY EGY ŐRÜLT NAP (RO)

r.: Botos Bálint

Szigligeti Társulat

 

Június 17., szombat, 18.00 óra, Transilvania Színpad

Boris Vian

A SCHMÜRZ (NV)

r.: Györfi Csaba

Nagyvárad Táncegyüttes

 

Június 18., vasárnap, 17 óra, Szigligeti Színház, nagyterem

Márton Gyula

CSINIBABA (RO)

r.: Novák Eszter

Szigligeti Társulat

Utána évadzáró társulati díjátadó.

 

Jelmagyarázat: (RO) – román nyelven feliratozott előadás. (NV) – nonverbális előadás.