Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2013.03.11.

Vendégünk a Csík zenekar

A Csík Zenekar ez év áprilisában erdélyi turnéra indul, melynek során városunkban is fellép. A nagyváradi koncertnek április 15-én, hétfőn 19 órától a Szigligeti Színház ad otthont.
A Csík Zenekar Kossuth-díjas magyar népzenei együttes, 1988 óta a magyarországi népzenei élet egyik meghatározó szereplője. Az eltelt két évtized alatt több rangos zenei díjjal jutalmazták már a kecskeméti formációt. Munkájuk legnagyobb elismerését jelzi a Fonogram-díj, melyet 2007. év elején érdemeltek ki legutóbbi, azóta aranylemezként számon tartott "Senki nem ért semmit" című albumért világzene kategóriában.
Öt évvel ezelőtt, 2008-ban az akkor még a Nagyváradi Állami Filharmóniához tartozó Nagyvárad Táncegyüttes által szervezett BIHARI ANTOLÓGIA FOLKFESZTIVÁL alkalmával voltak a vendégeink - akkor egy szabadtéri koncert és egy fergeteges - azóta is emlékezetes - táncház erejéig.
Most, immár új helyszínen, a Nagyvárad Táncegyüttes új anyaintézményének székhelyén tartják meg koncertjüket, melyre a zenekar és a koncertet befogadó Szigligeti Színház is mindenkit nagy szeretettel vár. Jegyek elővételben kaphatók a Szigligeti Színház jegypénztárában. Nyitva tartás keddtől péntekig 11-13 és 17-19 között. Érdeklődni a 0259-401.140-es telefonszámon lehet.