Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2013.01-03

Az új év első felnőttmeséje Nagyváradon

A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese ebben az évben először Fekete Sáfrány című előadásával lép színpadra székhelyén. Az együttes legújabb előadása - melyről elmondhatjuk, hogy nem csupán a hazai, hanem a külföldi közönség is nagy örömmel fogadta -, most ismét a nagyváradi közönséget hívogatja gyönyörű színházunk bársony széksorai közé. Hogy miért érdemes elmenni, és megnézni az előadást? … Mert ez valóban egy felnőtteknek szóló mese. Egy történet arról, hogy az ember életének fontos pillanataiban választások elé kerül, s e helyzetekben a megszületett döntés lehet jó vagy rossz, de ha nem jó, akkor a döntéssel járó próbatételeket ki kell állni és a sorssal szembe kell nézni, hogy az igazság győzedelmeskedhessen.
A Tamási Áron azonos című meséje alapján színpadra alkalmazott táncos történetet január 13-án este 19 órától nézheti meg a közönség a Szigligeti Színházban. Jegyeket váltani az előadásra a Szigligeti Színház jegypénztárában lehet a hétfő kivételével hétköznaponként 11-13 és 17-19 óra között, valamint egy órával az előadás előtt.