Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2022.02.13

Ünnepi hétvégét tartott a Nagyvárad Táncegyüttes

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli ebben az évben a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese: ez alkalomból különleges eseménysorozattal várták az érdeklődőket és meghívottakat február 12-én és 13-án a nagyváradi teátrumban.

Az ünnepi hétvége a Nagyvárad Táncegyüttes (NTE) jubileumi albumának könyvbemutatójával nyitott, amely alkalommal Bozsódi-Nagy Orsolya irodalmi titkár moderálásában Szabó Enikő-Ágnes, az együttes művészeti vezetője, illetve Biró Árpád Levente, a kiadvány szerkesztője beszélgettek a NTE múltjáról, illetve a társulat szerteágazó tevékenységét bemutató, képekkel gazdagon illusztrált kötetről.

A könyvbemutatót követően, 18 órától jubileumi táncgálára várták az érdeklődőket a Szigligeti Színház nagytermébe. A Novák Eszter rendező, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője által szerkesztett előadásban a társulat jelenlegi tagjai, a NTE egykori táncosaival és zenészeivel kiegészülve az elmúlt két évtized emblematikus produkcióinak jeleneteit, koreográfiáit elevenítették fel – köztük a Határtalan Partium című folklórelőadást, a Juronics Tamás által koreografált Világcirkusz című előadást, illetve a társulat életében mérföldkőnek számító Nagyvárosi bújdosók című produkciót; ez utóbbit Novák Péter előadóművész, az előadás rendezője zenei kíséretében.

Az egyes jelenetek között tartott ünnepi beszédek sorát Czvikker Katalin, a színház főigazgatója nyitotta. A főigazgató kiemelte: Partium egyetlen hivatásos néptáncegyüttese lelkes és rendíthetetlen szakemberek és a kezdeményezést felkaroló politikusok, köztük Kiss Sándor és Szabó Ödön közreműködésével jött létre 2002-ben. Beszéde végén Czvikker Katalin bejelentette: a román Kulturális Minisztérium felkérésére 2022 márciusában a Nagyvárad Táncegyüttes a Dubaji Világkiállításon fog vendégszerepelni. Szabó Enikő-Ágnes, a Nagyvárad Táncegyüttes jelenlegi művészeti vezetője beszédében köszönetett mondott elődeinek, Miklós János alapítónak, illetve Dimény Leventének, a társulat egyedi és összetéveszthetetlen művészi arculata megteremtőjének, valamint munkatársainak az elmúlt két évtized áldozatos munkáiért. A beszédek sorát Szalay Tamás, a Magyar Táncművészek Szövetsége ügyvezető titkára zárta, aki a Nagyvárad Táncegyüttes kitartását, fejlődni akarását méltatta, és átnyújtotta a Szövetség ajándékát a társulat és a színház vezetőségének.

Az est hátralevő részében a nézők – köztük a táncegyüttes korábbi közreműködő alkotói és társintézmények vezetői – a Katonaének című néptáncszínházi előadást tekinthették meg. A jubileumi program február 13-án, 17 órától a táncegyüttessel együttműködő zenészek népzenei koncertjével zárult.