Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2019.01.24

Tengernyi előadás

Tengernyi előadás

Sok-sok szép előadással látja vendégül nézőit e hónapban a Szigligeti Színház. A gazdag programkínálatból pedig nem maradhat ki a néptáncrajongók tábora sem, akik kedvéért január 29-én újra látható lesz a Nagyvárad Táncegyüttes nagysikerű Népek Tengere című előadása is. A változatosan felépített néptánc-anyagokból létrehozott előadás szép viseletekkel, élő zenével, gyönyörű népdalokkal és fergeteges tánccal bűvöli el a nézőket.

A darabban láthatunk somogyi táncokat, a dél-dunántúli parasztság mulatsági táncát, különlegesen színes zempléni szlovák táncokat, a székelységből két évszázada kiszakadt bukovinai magyarság táncait és marossárpataki táncokat. De a Nagyvárad Táncegyüttes művészeinek segítségével elkalandozhatunk Nagyecsedre is, amely kiemelkedő jelentőségű „táncos település”. Hiszen mind a magyar, mind a cigány táncoknak országosan elismert mesterei, tudói születtek és éltek, élnek itt. A település különlegessége, hogy elzártságának köszönhetően változatlan formában maradtak fenn a magyar és cigány táncok motívumai. Az előadásban külön blokkot kapott ez a sajátos tánchagyomány, amelynek igen jelentős szerepe van a magyar tánckincs egészének értékelésében. De megjelennek még a gazdag díszítőművészetéről ismert Kalotaszeg táncai is, csakúgy, mint a gyimesi, méhkeréki román, örkői cigány- és szatmári táncok is, melyek szintén kihagyhatatlanok, ha a magyar néptáncművészet gyöngyszemeivel szeretnénk megismerkedni. Az előadás koreográfusai: Sánta Gergő, Sánta-Bíró Anna, Apperlshoffer János, Rémi Tünde, Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili. Az előadás támogatója a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap.

Jegyek válthatók a Színház jegypénztárában, valamint online a www.biletmaster.ro oldalon.