Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2018.12.05

Ígéretes alkotói gárda

Szombaton tartja a Nagyvárad Táncegyüttes a Népek tengere című előadás nagyszínpadi bemutatóját a Szigligeti Színházban. Az előadás alkotói gárdájában a rendező-koreográfusok Sánta Gergő és Sáta-Bíró Anna mellett olyan ígéretes fiatal alkotók neveit találjuk, mint Appelshoffer János és Rémi Tünde, akiket korábbról már ismernek a nagyváradiak, valamint Fundák Kristóf és felesége Fundák-Kaszai Lili. - Ez alkalommal őket mutatjuk be.

Fundák Kristóf budapesti származású alkotó, aki Csepelen kezdett néptáncolni. A jászberényi Jászság Népi Együttesben töltött tíz esztendő alatt végképp elköteleztődött az autentikus néptánc mellett. Szakmai fejlődését mesterei segítették, akiknek munkái során mai napig kikéri véleményét (Szűcs Gábor, Dudás Dániel, Busai Norbert, Fitos Dezső). 2009 óta az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes művészeti vezetője. Táncos szólistaként három ízben elnyerte az Aranysarkanytús szólista díjat, így 2013-ban Örökös Aranysarkanytús táncos lett. Szakmai alkotótársa felesége, Fundák- Kaszai Lili, akivel 2009 óta dolgoznak együtt. 2014-ben a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató műsor győztesei lettek szóló és páros tánc kategóriában.

2016-ban a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést is átvehették feleségével. Gyermekkoreográfusi tevékenységük elimseréseképpen 2018-ban az Örökség Gyermekművészeti Egyesület Alkotói- díját vehették át. A Zalai Kamaratánc Fesztiválon több ízben díjazott alkotó. Feleségével koreografál és workshopokat tart Kanadában és Amerikában is.

Fundák Kristófról Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes együttesvezetője, Harangozó Gyula- díjas, érdemes művész így nyilatkozott: „Jelenkorunk néptánc koreográfus nemzedékének egyik legígéretesebb ifjú tehetsége. Már évek óta figyelemmel kísérem együttes építő, közösségteremtő, pedagógusi, alkotói tevékensségét. Látom, zsűrizem műveit versenyeken, különböző fórumokon.”

A fiatal koreográfus így nyilatkozik a Népek tengere című előadásról:

„Nagy örömmel tölt el, hogy egy kiváló munkafolyamatot tudhatunk magunk mögött. A táncosok hatalmas figyelemmel és szakmai alázattal fordultak irányunkba, ami megalapozta a közös munka sikerét. Csak remélni merem, hogy a nézők is akkora örömüket lelik a darabban, mint mi az alkotásban!”

Az előadás nagyszínpadi bemutatójára 2018. december 8-án, 19 órától kerül majd sor a Szigligeti Színházban. Az előadás létrejöttét támogatta a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap. A bemutató jegyei megvásárolhatók a Szigligeti Színház jegypénztárában valamint a www.biletmaster.ro oldalon.