Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2018.10.22

Két bemutatóval is készül a Nagyvárad Táncegyüttes az Infinite Dance Festival keretében

Az első, a Nagyvárad Táncegyüttes Idegen című - Jorge Luis Borges Márk evangéliuma című novellája alapján színpadra kerülő - táncszínházi passiójátéka lesz, amelynek rendező-koreográfusa Györfi Csaba, az együttes állandó munkatársa. A bemutatóra 2018 október 25-én este 21:30 kor kerül sor a Szigligeti Stúdióban.

Jorge Luis Borges Márk evangéliuma című novellája – mely az előadás ihletője - kitűnően mutatja be az emberi butaság, illetve (hitbeli) befolyásolhatóság mélységeit és magasságait.

A történet krisztusi korban lévő főszereplője egy csonka család életébe kapcsolódik be. Maga az alapmű megmutatja milyen hatalmas lehet a szakadék az egyén és a közösség között értelmi és érzelmi szinten egyaránt. Szól a valóság és a képzelt világ párhuzamáról, a vak hitről, arról hogy hogyan válhat egy mester a tanítványai áldozatává…
Az előadás a szent és a profán ellentétén keresztül világít rá azokra a jellemváltozásokra, ami a hiten, befolyásolhatóságon, áldozathozatalon keresztül történhet meg az emberekben.
Az előadás zeneszerzője Boros Csaba, díszlet- és jelmeztervezője Cristina Breteanu, dramaturgja Czvikker Katalin, koreográfus asszisztense Kerekes Dalma.

Az előadásra a kortárs táncbérletek érvényesíthetők, de szabadjegyek is válthatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, valamint a www.biletmaster.ro oldalon.

Az IDF másik nagyon fontos, kiemelt eseménye a Népek Tengere című előadás előbemutatója, amelyet a Szigligeti Színház előtti téren felállított színpadon láthat majd a nagyközönség. Ezen előadás alkotói gárdájában, napjaink magyar néptáncmozgalmának kiemelkedő egyéniségeit látja vendégül a Nagyvárad Táncegyüttes. A Népek tengere című folkelőadás rendező-koreográfusa a nagyváradi születésű Sánta Gergő a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (egykori Honvéd Együttes) táncos-szólistája, aki az előadás létrehozásában olyan elismert alkotókkal dolgozik együtt, mint Nyitrai Tamás, a Magyar Állami Népi Együttes a Népművészet Ifjú Mestere díjas prímása, Sánta-Biró Anna, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett táncos szólistája, Appelshoffer János, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanára, Rémi Tünde Harangozó Gyula-díjas szólótáncos, illetve Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili táncművész-koreográfusok, a Fölszállott a Páva című tehetségkutató nyertes előadói.

Az előadásról Sánta Gergő koreográfus-rendező így nyilatkozik: „Dallamok, melyek összekötik a népek tengerét, megegyeznek, és mégis különböznek egymástól. Népcsoportok táncai és stílusai, melyek áramlatként meghatározzák a tenger mozgását. Ha a mélybe tekintünk, meglátjuk a cseppeket, felismerjük a kimagasló individuumok táncait, mozdulatait. Ezekből a reánk hagyott cseppekből áll össze a népek tengere”.

A Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló előadás bemutatójára október 26-án, pénteken 18 órától kerül majd sor, a Szigligeti Színház előtt felállított színpadon.

Fotó: Rab Zoltán