Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2018.09.27

Aranyos Szegelet bemutató

Szerefi Ilona népdalénekes önálló estjének bemutatójára várják a nézőket szeptember harmincadikán a Szigligeti Stúdióba a Nagyvárad Táncegyüttes tagjai.

Szerefi Ilona a Nagyvárad Táncegyüttes tagjaként tevékenykedik az együttes megszületése óta, mint táncos és énekes szólistaként. Pályafutása során most első alkalommal önálló előadással mutatkozik majd be a nagyváradi nézők előtt, amelyben a magyarok őseinek csodálatos történetei elevenednek meg eredeti előadásmódban, imádságokkal, ráolvasókkal, élő zenével és énekekkel.

Az előadás rendezője és dramaturgja Szalay Tamás – Bánffy Miklós-, Jeszenszky Endre-, és Lyra-díjas koreográfus. A jelmezek és a díszlet megtervezése, valamint kivitelezése Cristina Breteanu munkáját dicsérik. A darabban látható film és animáció Szalay András alkotása, az előadás elkészítse során pedig a rendező asszisztense Kerekes Dalma, a Nagyvárad Táncegyüttes táncosa és tánckarvezetője.

Az előadásban közreműködnek a Nagyvárad Táncegyüttes zenekarának tagjai is: Bartalis Botond – cimbalom, citera, Dallos Levente – hegedű, dob, Kiss Huba – furulya, triangulum, Szukits Éva – koboz, brácsa, doromb, xilofon.

A bemutató szeptember 30-án 19 órai kezdéssel zajlik majd a Szigligeti Stúdióban, melynek alkalmával a Nagyvárad Táncbérlettel rendelkezők érvényesíthetik bérleteiket, de szabadjegyek is vásárolhatók a Szigligeti Színház jegypénztárában valamint a www.biletmaster.ro oldalon. Az előadást minden gyermeknek és felnőttnek egyaránt ajánlják.