Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2018.04.09

Szakmai továbbképzések a táncművészek fejlesztéséért

Három részből álló továbbképzés sorozaton vehetett részt az elmúlt hét során a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének tánckara.

A Nagyvárad Táncegyüttes az elmúlt bő egy hét alatt, azaz április 3. és 9-e között dolgozott együtt meghívott magyarországi alkotókkal, koreográfusokkal. A workshopok előadói - Hámor József „Ritmus és lendület”, Maday Tímea Kinga: „Fizikai release”, és Ónodi Béla „Molnár-technika alapfokon” címmel tartottak továbbképzéseket.

Ónodi Béla tréningje a Molnár-technika segítségével próbálta meg fejleszteni az együttes táncosainak tudástárát.  A módszer Molnár István kolozsvári származású koreográfus és táncművész nevéhez fűződik. A Molnár-technika egy táncos képző rendszer, amely minden olyan táncos, főként néptáncos számára fontos lehet, aki szeretné megismertetni a testét más mozgásokkal, szeretne testtudatot, egyensúlyérzéket és kondíciót fejleszteni. A technika alapja az autentikus magyar folklór mozgáskincse. A természetes mozgásból, mozdulatokból kiindulva fejleszti az egyensúlyérzéket, a testrészek koordinációját, az erőnlétet, a táncos mozdulat hármas egységét, a plasztikát, dinamikát és ritmikát. A Magyar Táncművészeti Főiskola (ma már Magyar Táncművészeti Egyetem) a 2008/2009 tanévben emelte be tanrendjébe a Molnár-technikát, 2010-től pedig a Főiskola néptánc-pedagógus Master képzésében is helyet kapott. A technika mai korhoz illesztett változatát Ónodi Béla Hargitai Zsuzsával együttesen dolgozta ki. A Molnár-technika megismerésével nem csupán a táncosok teste fejlődik, és technikai tudása gyarapodik, hanem a szemléletmódjuk, látókörük is tágul. Ezt a tudást volt lehetősége elsajátítani a Nagyvárad Táncegyüttes táncművészinek, abban az egy hétig tartó megfeszített munkamenetben, amely a tegnapi nappal ért véget.

A továbbképzések az EMMI azaz az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósulhattak meg.