Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2018.03.14

Hídavatás bemutató Nagyszalontán

Ma mutatja be a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese az Arany János emlékév alkalmából a „Színház az iskolában, iskola a színházban” elnevezésű nevelési program keretén belül a Hídavatás című projekt első előadását. A program megvalósításában, az Arany János Művelődési Egyesület, az Arany János Elméleti Líceum, a Nagyszalontai Városi Önkormányzat, és a Zilahy Lajos Művelődési Ház a Szigligeti Színház partnerei.

A bemutatót követően a program következő állomásai Mihályfalva, Székelyhíd, Margitta, Belényes és Nagyvárad lesznek majd.

Az előadás  ma esti bemutatójára 17 órai kezdéssel kerül sor, melynek a Nagyszalontai Zilahy Lajos Művelődési Ház ad otthont. A mintegy ötven fő együttes munkájából megszülető előadásban közreműködnek a nagyszalontai Toldi Néptáncegyüttes és a Galagonya Néptáncegyüttes táncosai, valamint a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum diákjai, az „Aranycore Zenebajnokság” résztvevői, akik Arany János Örökség című versét zenésítették meg, de a résztvevők hallhatják még a Mátyás anyja és a Vörös Rébék című balladákat is szintén a szalontai diákok előadásában. A Toldi Néptáncegyüttes moldvai és délalföldi -, a Galagonya Néptáncegyüttes pedig kalotaszegi táncokat mutat be. Az előadás elkészítésén a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat munkatársai közösen dolgoztak együtt. A diákok munkáját Firtos Edit színművésznő és Brugós Anikó segítette, a táncok összeállítása Forgács Zsombor, Brugós Sándor és Szabó Mercédesz -, a gyermekjátékok összeállítása pedig Szerefi Ilona munkáját dícsérik.  

A Hídavatás elnevezésű projekt eredményeként megszületett előadás a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.