Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2015.05.18.

Indítás előtt

Május 19-én közös utcai örömtánccal veszi kezdetét az Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti programsorozat. Az eseményre kedden, déli fél tizenkettőtől kerül sor a Szent László hídon.

Hat nap, kilenc társulat, tíz előadás, koncertek és táncestek – ez jellemzi az Infinite Dance Festival idei, első kiadását. A nagyváradi Szigligeti Színház és Nagyvárad Táncegyüttes szervezésében, hagyományteremtő szándékkal útnak indított fesztivál a tánc sokszínűségét kívánja előtérbe helyezni. „Az alapszempont, hogy minél szélesebb műfaji kínálatból merítkezzünk, a sokszínűség jellemezze a programot, és természetesen, hogy rangban és minőségben kiemelkedő társulatok és előadásokat kínáljunk” – nyilatkozta Dimény Levente, a fesztivál művészeti vezetője.

A fesztivál első estéjén fellép a Magyar Állami Népi Együttes a Szarvasének című előadással, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a 7/7 című produkcióval. Az eseményre jegyek a színház jegypénztárában, valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók.