Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2015.02.05.

Kritikus Óra Elektrával

Február 6-án, pénteken 17 órától az ismert Játéktér c. erdélyi színházi folyóirat legújabb, 2014. téli lapszámának nagyváradi bemutatóját tartják a Moszkva Kávézóban.
Az eseményen jelen levő szerkesztők: Varga Anikó, Ungvári Zrínyi Ildikó és Zsigmond Andrea szeretettel várják az érdeklődőket egy kötetlen beszélgetésre a folyóiratról, illetve az erdélyi színházi szakírásról. A friss lapszám kapcsán szó lesz a színház kiterjesztési lehetőségeiről: a színházi nevelésről, a pszichodrámáról, illetve az alkalmazott színház egyéb formáiról.

Kritikus Óra a Nagyvárad Táncegyüttesnél

A Játéktér lapbemutatóját követően 19:00 órától lesz látható a Nagyvárad Táncegyüttes Elektra című mozgásszínházi előadása, melynek helyszíne a Szigligeti Stúdió. Az előadás után Kritikus Órát tartanak a Moszkva Kávézóban, melynek témája ez alkalommal az NTE előadása lesz.
Néhány éve a nemzetközi kritikuscéh magyar szervezete egy Kritikus Óra (KO) című eseménysorozatot indított el: ennek lényege, hogy színházi előadások után kritikusok vezetésével beszélgetés zajlik az alkotókkal és a közönséggel.
Az előadást követő beszélgetésnek a Moszkva Kávézó ad majd otthont.
Az eseményekre mindenkit nagy szeretettel vár a Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes!
Ízelítőt az előadásból a Nagyvárad Táncegyüttes weboldalán illetve facebook oldalán találhatnak az érdeklődők.
https://www.facebook.com/events/1546492718959873/?notif_t=plan_user_joined
https://www.youtube.com/watch?v=XdQ16rwNDAg