Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 204..1.26.

Kis NTE beszámoló

Annyi minden történt az elmúlt időszakban a Nagyvárad Táncegyüttes háza táján, hogy még beszámolni sem volt róla elég időnk. Hiánypótlásként következzen tehát egy nagyon rövid beszámoló pár mondatban melyet részletesen majd a Szigligeti soron következő, decemberi kiadásában olvashatnak el.
Erdélyi turnén jártunk, mely az Erdélyi Hivatásos Együttesek Találkozójával kezdődött Csíkszeredában, és Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen folytatódott és Székelykeresztúron fejeződött be. A turné ideje alatt október 16. és 24. között mintegy tizenhárom alkalommal léptünk a nézők elé.
A turné után október 28-án Kárpát-medencei Magyarok Zenéje címmel, egy olyan rendezvénnyel vártuk a nézőinket, mely egy nagy együttműködés keretében jött létre. Ennek alkalmával vendégünk volt egy estére Pál István „Szalonna” és bandája valamint a Misztrál Együttesegy két részből álló fergeteges koncerttel.
A sor a Héttorony Fesztivál eseményeivel folytatódott, hiszen november 8-án és 9-én négy olyan programmal vártuk a nézőket, melyeket szintén „kár lett volna kihagyni” (- ezt nézőinktől hallottuk…). Ennek alkalmával vendégünk volt Kiss Ferenc a Nagyvárosi bujdosók zeneszerzője és az Etnofon Zenei Társulás, valamint velünk volt Novák Péter is a Weöres Sándor Rockandrollal.
November 13-án pedig már a Háromszék Táncegyüttest láttuk vendégül A banda című előadással. Miután pedig vendégeink hazatértek, mi utaztunk vendégségbe. Előbb Százhalombattára vittük el a Nagyvárosi bujdosókat november 17-én, majd hazatérésünk után Székelyudvarhelyre mentünk, hogy október 21-én ott is bemutassuk az Orza Călin rendezésében színpadra állított Szerelemkert című előadásunkat.
Ezzel még nincs vége a sornak, hiszen hazatérésünk után teljes lendülettel újra belevágtunk a januárban bemutatandó új előadásunk az ELEKTRA próbáiba.
… Arról pedig, ami mindeközben kellemes meglepetésként ért bennünket – hogy az a nézők számára is meglepetés legyen – kicsit később számolunk be.