Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2014.08.26.

Új évad új előadásokkal

A Nagyvárad Táncegyüttes – bár már megkezdte munkáját – a nagyváradi közönség előtt csak szeptemberben mutatkozik majd színpadon. Itthoni első előadásuk a bérletes közönség előtt már jól ismert és nagy sikert aratott A VILÁGCIRKUSZ című előadás lesz, amelyre szeptember 13-án 19:00 órától várják majd a közönséget a Szigligeti Színház széksoraiba. De folynak már az új előadás, az októberben bemutatásra kerülő gyermek-produkció, a Pomádé Király új ruhája című táncmese előkészületei is. A Ránki György által, Andersen meséje nyomán írt opera zenéinek felhasználásával készülő előadás, remélhetőleg nemcsak a gyermek- és ifjúsági közönség szívébe lopja majd be magát, hanem a felnőttek szívébe is. Az előadás október elején kerül majd bemutatásra.
A felnőttek számára is készülnek majd előadások, először Euripidész Elektráját mutatják be a mozgásszínház eszközeivel Győrfi Csaba rendezésében, majd Betyárvilág címmel egy Rózsa Sándorról szóló előadást László Csaba rendezésében. A fent említett szabadelőadásra jegyeket, illetve az idei évadra bérleteket, a jegypénztár szokásos nyitvatartása szerint, keddtől péntekig 11 és17 óra között lehet vásárolni.