Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2014.08.08.

Szatmár sem marad ki

“A babonások szerint a 13 minden tekintetben szerencsétlen és messziről is kerülendő. Mi azonban csak ajánlani tudjuk - a babonásoknak és a nem babonásoknak egyaránt - az idén tizenharmadik kiadásához érkező Partiumi Magyar Napok kulturális és szórakoztató programpontjait. Garantálni tudjuk, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén augusztus 18 és 24 között is a jókedvé és az ünnepé lesz a főszerep” – E bevezetővel indítják a fesztivál szervezői a többnapos programsorozat reklámját, s szemmel látható módon gazdag programkínálat várja a szatmári és a Szatmárnémetibe látogató belföldi és külföldi közönséget. A változatos program összeállításánál láthatóan minden korú, nemű és érdeklődési körű emberre gondoltak.
Lassan megszokottá válik, hogy a rendezvénysorozatra a Nagyvárad Táncegyüttest is meginvitálják egy előadással. Idén, augusztus 21-én 19 órától a Szerelemkert című előadást nézhetik meg az érdeklődők a Szatmárnémeti Tűzoltótorony árnyékában. A Nagyvárad Táncegyüttes előadását fél tíztől Palya Bea koncertje követi. A többi nap programjait pedig olyan fellépők nevei fémjelzik, mint Zorán, a Bikini, a Beatrice, Koós János és Dékány Sarolta, a Quimby, és az Ed Philips and the Memphis Patrol zenekar.
A szervezők szeretettel várnak mindenkit az előadássorozatra