Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2014.08.06.

Székesfehérváron táncolunk

A székesfehérvári Vörösmarty Színház és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014. augusztus 16-19. között rendezi meg immár második alkalommal Székesfehérvár Koronázó terén a Koronázási Ünnepi Játékokat. A négynapos programsorozat központi alakja Szent László. Cselekedeteit és a róla szóló legendákat hét stációban idézi fel a fesztivál Európa legnagyobb mozgó történelmi képregényén, mintegy 1000 négyzetméteren. A középkori világot visszaidéző rendezvénysorozat alatt kel életre László király legendája, egy látványos, színpadi liturgiában. A magyar királyok koronázásának eredeti helyszínén: a Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölé épült 400 négyzetméteres színpadon lesz látható a Koronázási Szertartásjáték, melynek rendezője Szikora János.
Az előadás megvalósításában partnerként a nagyváradi Szigligeti Színház is szerepet vállalt. A Nagyvárad Táncegyüttes több táncosa és Dobos Imre színművész is részese lesz a liturgikus játéknak.
Akik szeretnének részt venni az előadáson a Szigligeti Színház segítségével megtehetik, ugyanis az augusztus 16-án és 17-én sorra kerülő előadást a színház 200-200 személy szállítását biztosítja. Jegyeket a Szigligeti Színház titkárságán lehet váltani augusztus 4-15. között naponta 10-től 16 óráig. Jegyárak: az elmúlt évadra érvényes bérlettel rendelkezőknek kedvezményesen 70 lej, szállítással együtt, illetve teljes áron 80 lej, szállítással együtt.