Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2014.06.13.

Hozz magaddal gumicsizmát!

Különleges és szórakoztató táncházban vehetnek részt majd mindazok, akik ellátogatnak június 19-én a X. Győri Magyar Táncfesztivál alkalmából 22:15 órától, a Széchenyi téren megrendezésre kerülő táncházba, melyben a meghívott Nagyvárad Táncegyüttes táncosai, Forgács Zsombor és Iván Enikő fognak táncokat oktatni. A táncokhoz zenekaruk, a Soroglya húzza majd a talpalávalót. Az eseményt az teszi különlegessé, hogy kétféle táncot is tanulhatnak majd az érdeklődők. Először erdélyi, sóvidéki táncok oktatására kerül sor, aztán a Dél-afrikai aranybányászok gumicsizmás „gumboots” táncával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A Nagyvárad Táncegyüttes kéri, hogy ez utóbbihoz, aki csak tud, hozzon magával egy pár gumicsizmát!