Előadások / Szigligeti Társulat / 2024-2025

Szirmai-Bakonyi-Gábor

Mágnás Miska

operett

A Mágnás Miska a magyar operett-irodalom egyik legsikeresebb műve, mely újból és újból bemutatásra kerül, zenés és prózai színházakban egyaránt. Ez egyrészt szatirikus, mulatságos történetének köszönhető, másrészt Szirmai Albert és Gábor Andor pompás, örökzöld dalainak. Hogy csak néhány jól ismert slágert említsünk: A nő szívét ki ismeri, Úgy szeretnék boldog lenni vagy Cintányéros cudar világ! Talán ez a műfaj egyetlen olyan darabja, melynek a komikus figura a címszereplője. Miska, a talpraesett lovászfiú, a „vazsmegyei gyerek” pillanatok alatt, a szemünk láttára válik előkelő arisztokratává. Tenyeres-talpas párjából, Marcsából is estélyiruhás „flancos” dáma lesz, aki Mary grófnőként vonul be az úri társaságba. Mindez azért történik, mert a rátarti család hallani sem akar arról, hogy Baracs, az egyszerű tiszttartó, lányukat, Rolla grófnőt vegye feleségül. Óriási szerencse, hogy a kleptomániás nagymama nem törődve efféle előítéletekkel a fiatalok mellé áll, s így az operett felhőtlenül juthat el a vidám fináléig.

 

Közreműködik a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekara és a Nagyvárad Táncegyüttes tánckara.

A zenekar tagjai: Herman Otilia, Nistor Mioara, Tódor Gyöngyi, Török Apollónia, Trendler Mária, Bondea Ionuţ, Călinescu Gheorghe, Crişan Gheorghe, Gáti Sándor, Kinda Péter, Kurucz Tibor, Levi Nicolae, Miron Horaţiu, Pop Ilie, Popa Teodorian, Rada George, Suciu Attila, Trendler Iosif

A tánckar tagjai: Kerekes Dalma, Mihucz Kinga, Radics Zsófia, Szabó Enikő Ágnes, Tolnai Tímea, Zaha Enikő Kitty, Brugós Sándor Csaba, Forgács-Papp Jácint, Forgács Zsombor, Rácz Lajos Levente, Schmith Nándor, Szőnyi József


Szereplők:


Korláth gróf

Korláth Lotti grófnő,a felesége

Rolla grófnő, a lányuk

Pixi gróf

Mixi gróf

Leopold, komornyik

Baracs István, mérnök

Miska, lovászlegény

Marcsa, mindenes

Arisztokrata/Béreslegény

Grófkisasszony/Szolgálólány

Valamint, úrság és parasztság

Valamint, úrság és parasztság:


Koreográfia:

Zenekarvezető:

Dramaturg:

Korrepetitor:

Koreográfus-asszisztens:

Tánckarvezető:

Ügyelő:

Súgó:

Világosító:

Világosító:

Hangosító:

Hangosító:

Bemutató: 2011.12.31