Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2022.09.30

Nagy tréfákat teljesen komoly arccal végigcsinálni – interjú Csatlós Lóránt színművésszel

A Szigligeti Színház új évadának első bemutatója a Csalóka szivárvány, amelynek főszereplőjével, a Czintos Bálintot alakító Csatlós Lóránttal olvashatnak interjút.

Milyen ember szerinted ez a Czintos Bálint?

Egy darabból faragott ember, aki viszont méltán érzi azt, hogy mindahhoz, amit életében eddig megvalósított, még sokkal többet hozzá tudott volna tenni. Ezt az élete közepe táján ismeri fel, amikor bizonyos hiányok identitásválságot idéznek elő nála. Ezek a hiányok összetettek, nem egyetlen dologról van szó. Inkább arról, hogy összegyűlt sok minden: egy bizonyos áhított társadalmi státusz, ami szorosan összefügg az ő képzettségével, emellé pedig beszivárog a családi élettel való elégedetlensége, tehát a párkapcsolati problémák, illetve a fiával való kapcsolata sem rendezett. Hogy milyen ember ez a Bálint, azért nagyon nehéz kérdés, mert szerintem még ő se tudja.

Színészként milyen a viszonyulásod hozzá? Megérted, amit tesz, vagy úgy gondolod, hogy elment az esze?

Abszolút megértem, ugyanis korban nagyjából ugyanott járok, ahol ő, és bár nyilvánvaló, hogy a darab által felvázolt problémákkal manapság másképp azonosulunk, vagyis pontosan ugyanazokkal már nem is tudunk azonosulni, azt viszont nem állíthatjuk, hogy a mai társadalomban már nincs jelen az identitásválság és hasonló krízishelyzetek. Úgy gondolom, hogy az az identitáskrízis, ami Czintosnál megjelenik, bizonyos vetületeiben rám is igaz, nemcsak most, hanem már korábban is. Az, ahogyan ő kezeli ezt a válságot, egy elég drasztikus mód. Én nem tudom, lenne-e bátorságom ilyen merészen változást hozni az életembe, mert azért válság ide vagy oda, mi átlagban igencsak kényelmes életet élünk, ami a komfortzónánkból való szökést bizony megakadályozza. Czintos Bálint óriási változást akar az életébe – hogy ez mennyire sikerül, kiderül az előadásból.

Modern történetnek tartod a Csalóka szivárványt és a benne megjelenő válságokat?

Bizonyos szempontból nagyon. Ha saját magamra fordítom le, szakmailag nem mondhatom, hogy nem sikerültek a dolgaim: színész akartam lenni, az lettem és az is vagyok. Elmondhatom, hogy a színház berkein belül a fiatalkori álmaimnak eleget tettem. Van viszont sok egyéb, aminek nem. Az önmegvalósítás pedig nemcsak hogy modern, hanem univerzális, örök probléma. Biztos vagyok benne, hogy a történelem minden időszakában egyes ambiciózus emberek, akiknek egy picit kinyílt a perspektívájuk és tovább láttak az orruknál, gondoltak erre, mint Ady csordása, aki „káromkodott vagy fütyörészett”, pedig poéta is lehetett volna belőle. Az is fontos ugyanakkor, hogy a környezet mennyire határozza meg az embert. Ebből a szempontból nagyon is aktuális itt is, hiszen nagyváros ide vagy oda, egy fővároshoz képest mégiscsak provincia vagyunk, korlátozottak a lehetőségeink. Akármilyen szép a tér, ahol a színház áll, csodálatosan rendbe van téve, az egyik legszebb színházépület az országban, de a lehetőségek mégis vidékhez mértek. Ezt tapasztaljuk abban is, hogy a fiatalok pályaválasztáskor nagy arányban döntenek amellett, hogy inkább Kolozsváron vagy Budapesten folytatják az életüket. Alapvető tehát, hogy milyen környezetben próbálja az ember önmagát, vágyait megvalósítani.

A szöveggel kapcsolatos korabeli kritikákban feltevődött a kérdés, hogy egy ennyire univerzális témát miért kell egyáltalán székelyek közé helyezni. Neked jelent-e bármilyen többletet az, hogy Czintos székely, illetve székely-e egyáltalán a te Czintosod?

Annyiban jelent többletet, hogy könnyebb ezt az archaikus nyelvezetet megérteni, értelmezni és átvinni, de ezen kívül, hála istennek, semmilyen kérés nem volt a rendező részéről arra nézve, hogy székely legyen. Valójában a darabnak csak a nyelvezete utal arra, hogy hol játszódik, mert Tamási nagyon diplomatikusan és óvatosan kerül bármilyen konkrét megnevezést, legyen az akár falu, folyó vagy hegy. Bár nyelvezetében, archaikus megfogalmazásaiban nem tudta megtagadni önmagát, szerintem Tamási szándékosan írt olyan darabot, amit bárhol elő lehet adni, bármilyen környezettel lehet azonosítani, valószínűleg a Kárpát-medencén kívül is. Egy olyan fordításban is, amely nem tudja ezt az archaikus nyelvezetet visszaadni, akár egy Arthur Miller is lehetne.

Úgy gondolod, ha lett volna ilyen irányú elvárás, akár művinek is tűnhetett volna a Tamási-hős székelysége?

Nyilván annyiban nem lenne művi, hogy én a kabátujjamban mindig ott hordom ezt a székelységet, amit otthonról hoztam, ezt nem tagadtam meg soha, és bármikor szívesen előhúzom ezt a kártyát onnan, pont azért, hogy ne művi legyen. De amikor csak néhány székely színész van a társulatban, aki meg tud így nyilvánulni, a többiekkel együtt egy furcsa, össze nem illő, mesterkélt dolog lett volna az eredmény. De igazából már az első próbák után megnyugodtam, hogy még csak gondolatban sincs szó ilyesmiről. Néha tisztáznunk kell egy-két kifejezést a rendezővel, mert Tamás megfogalmazásában elhangzanak bizonyos dolgok, amik nekem például teljesen érthetőek, de egy másik kultúrában felnőtt emberhez furcsamód egyáltalán nem jut el az üzenet. Például van egy olyan mondat, hogy „nem bírja el a terüt”. Nagytatámtól rengeteget hallottam ezt a szót, hogy terü, sőt, még városon is mondták, hogy terüvel mész vagy terüvel jössz. Ez a teher, a csomag. Ezeket az echte székely szavakat picit módosítottuk, inkább az univerzalitás felé tereltük a szöveget, mintsem hogy megpróbáltunk volna „székelykedni”, mert az viszont nagyon veszélyes.

Bele tudod vinni a színészként rád jellemző humort a szerepbe?

Igen. Valójában az eleje és a vége drámai, a közepében viszont ott vannak a humoros részek, finoman elhelyezve. Színészként rá kell jönnöm, hogyan faragjam meg ezt a hidat a kettő között. Nagyon élvezem a próbafolyamatot, és pont ezek a humoros részek emlékeztetnek arra, ahogyan drága nagyapám néha halálos komoly arccal olyan tréfákat engedett meg magának, hogy nem tudtuk, hogy most éppen viccel vagy sem, tényleg mérges vagy csak hülyéskedik, és csak akkor mertünk igazán nevetni, amikor a kisördög megjelent a szemében. Nagyon nagy tréfákat teljesen komoly arccal végigcsinálni – azt gondolom, ez az egyik jellegzetessége ennek a humornak, amit jól ismerek. Ugyanakkor nem könnyű, mert a szereplő jellemének olyan nyúlványai jelennek meg ezekben a kis humoros pillanatokban, amelyeket valahogyan fel kell vezetni, mert nem mindig következnek az első felvonásból.

Sokat gondolkodsz a szerepen? Ez egy nagy főszerep, nagy feladat – érzed a „terüt”?

Ezzel élek együtt most, ezzel a másik emberrel, aki ott lakik velem gyakorlatilag reggeltől estig. Nem is akarok szabadulni tőle, szívesen látott vendég most az életemben Czintos Bálint. Remélem, annyira nem fogok vele azonosulni, hogy az életben is egyszer csak rám küldjék a rohamcsapatot a zárt osztályról, de mivel sok bennünk a közös, és valószínű, hogy a választás is ezért esett rám, sokszor az az érzésem, hogy együtt csináljuk ezt az egészet, Czintos Bálint és én. Néha azon kapom magam, hogy este, a próba végeztével, amikor hazafelé megyek, kellene egy csettintés, ami felébreszt ebből a hipnózisból, hogy megint Csatlós Lóránt legyek. De jól van ez így most, hiszen tudom, hogy még sok dolgom van ezzel a figurával.


Lejegyezte: Bozsódi-Nagy Orsolya