Körner Anna laudációja

A névtelen hős

A színpadon megszámlálhatatlanul sorjáznak időtlen idők óta a történelmi hőstetteket elkövető királyok, hadvezérek, hercegek és katonák, egyenruhások és civilek, szónokok és párbajhősök, akik szorgalmasan formálják a történelmet, építik a saját szobraikat, aranymondásaikat rögzítik krónikák, lobogtatják kiváló érdemes írózsenik és szóra sem érdemes álművészek világirodalom-szerte a világon, és nagy színészek, még nagyobb álszínészek harsogják, üvöltik, motyogják, szavalják vagy emberi hangon ismétlik a különböző deszkákon.

Mi is, ma is tesszük ezt dicséretes buzgalommal vagy fásult unalommal, ki-ki a rendezői koncepció és a saját zsenialitása szerint. Nevüket feljegyzik könnyes és kevésbé meghatott krónikák, albumokban láthatók képeik, kocsmai anekdoták őrzik aranymondásaikat és részegségük, csínytevéseik egyre bővített, s talán már nem is igaz, megszépített történetét.

Arról azonban igen ritkán szól a fáma, hogy ott áll mögöttük, teljesítményeik holdudvarában, névtelenül, s a reflektorok fénykörein kívül a névtelen hős, a SÚGÓ, aki nélkül a nagy teljesítmények sokkal verejtékesebben jönnének létre, s azok emléke sokkal hamarabb elhalványulna. Ma még inkább a névtelenség ködébe vesznek, mert már a plakátok többségén a színészek nevét sem tüntetik fel, a szerzők is gyakran a sarokba húzódva, rémülten követik az eseményeket és döbbenten, de halkan teszik föl maguknak a kérdést: ezt én írtam volna? És akkor már csak a súgó tudna rá válaszolni: sajnos igen, mester, de ez ma már senkit nem érdekel – rajtam kívül, akinek a kezében még ott van a felismerhetetlenné húzott-nyúzott eredeti szöveg, s aki néha halkan és alázatosan figyelmeztet arra, hogy a színre kerülő szövegnek még a fordítottja sem emlékeztet az eredetire.

KÖRNER ANNA, azaz a történelem hátsó lapjain NUSIKA néven emlékezetünkbe vésendő, a színházat mélyen szerető, és sok önjelölt zseninél jobban értő-ismerő, szinte végtelen életűnek tűnő súgója a nagyváradi színtársulat megszámlálhatatlanul sok előadásának munkása volt évtizedeken át. A divatjamúlt súgólyukból kikászálódva a kulisszák gyakran bonyolult dzsungelében, halk vagy kevésbé halk, szóbeli vagy élénk gesztusokkal is kísért, az előadás lelkét és szövegét egyaránt őrző hálátlan, de a színpadi etika íratlan szabályai szellemében elkötelezett módon végzett munkája örök emléke marad színészgenerációk sokaságának. Az előadást megelőző munkafolyamat során elhangzó utasításokat, elemzéseket leginkább ő tartotta számon, s ezzel rendezőnek, színésznek, színpadi munkásnak felbecsülhetetlen segítséget jelentett.

NUSIKA színész is lehetett volna. Felvételizett a színiakadémiára, kevéssel maradt ki a keretből, de a Koldusoperában való későbbi sikeres szereplése, műkedvelői fellépései és kis beugrások sora bizonyította, hogy a deszkákon is megállta volna a helyét. De talán így többet használt életében a névtelenül is fontos, háttérbe húzódó, odaadó munkájával. Egész életművének szóló tiszteletünk és megbecsülésünk csekély jutalom, de ezt végtelen gazdagságával gyarapítja szeretetünk, amellyel emlékezetessé válik a névtelen hős.

NUSIKA, a mi SÚGÓNK!

Isten éltessen és őrizzen meg sokáig körünkben, A próbák szüneteiben gyakran a fülünkbe suttogott észrevételeidre, tanácsaidra mindig emlékezni fogunk, és továbbra is igényeljük, mert az előadások lelkének egyik legfontosabb őrzője, cerberusa az igazi súgó, azaz te, drága Nusikánk.

 

ifj. Kovács Levente