Beczásy Áron: Itt csapat van

Kivülállóként tekintve azt gondolná az ember, hogy nagyon nehéz lehet egy vendégművésznek akkor, amikor egy jól összeszokott csapathoz csatlakozik. Hogy fogadott téged a Szigligeti Társulat?

Az elmúlt mostmár nyolc évben szabadúszóként dolgozom, hiszen annak idején azt éreztem, hogy a saját sztereotípiáim, a saját közhelyeim rabja vagyok a társulati életet tekintve. Ez a helyzet, amit magamnak teremtettem, nap mint nap kimozdít abból, hogy belesüppedjek az önismétlésbe. Tehát engem ez a helyzet inspirál. A váradi társulat pedig megdöbbentően nyitott volt az első pillanattól kezdve. Nagyon rugamasak az emberek, fogékonyak, befogadóak, emberségesek. Ez nagyon jó érzéssel tölt el, hiszen úgy érzem, ez a típusú közvetlenség több annál, hogy leülünk közösen sörözni. Azt érzem, hogy amikor kérdez tőlem valaki valamit, akkor tényleg kíváncsi a válaszomra. Itt csapat van, nem különálló sztárok, akik egymás mellett játszanak, hanem együtt dolgozó, együtt gondolkodó emberek. Ez alapvető feltétle a jó színháznak.

Nem először dolgozol együtt Sardarral. Mi az, amit az ő munkamódszerében különlegesnek tartasz?

Nyolc éve dolgozom együtt vele. Ascher Tamás Cseresznyéskert-táborában ismerkedtünk meg, és azóta valahogy nagyon erős nemcsak partneri, hanem baráti kapcsolatban is vagyunk. Aztán a budapesti Tűzraktér alkotóházban találkoztunk, itt volt alkalmunk együtt dolgozni, hiszen játszottam én is az ő rendezéseiben, és ő is játszott az általam rendezett Tartuffe-ben.
Ami érdekes az ő módszerében, a színésztréningben, hogy lehetőségem van a partneremben nap mint nap valami újat találni. Ez folyamatos izgalommal és kíváncsisággal tölt el; egyre többet tudok meg a társamról – sokkal többet, mintha éjszakákat beszélgettünk volna egy kocsmában. Nagyon sok minden megtörténhez a tréningek során, amit aztán később konkrétan a darabban is hasznosítani tudunk. Inspiráljuk egymást.

Rögtön igent mondtál-e Sardar ajánlatára?

Azonnal elvállaltam, elsősorban a Sardarral való régi ismeretség és közös munka miatt. Tudtam, ha ő megkér, akkor szükség van az én kreativitásomra. Én meg pontosan tudtam, hogy amit ő csinál, az nekem is hasznos. Amikor elolvastam a darabot, akkor már tudtam, hogy elvállalom, láttam annak a kihívását, a nehézségeket és buktatókat.

Mik lehetnek ezek a buktatók?

Mivel kortárs darabról van szó, ezért ha az ember nem nyúl elég árnyaltan, finoman, érzékenyen hozzá, akkor nagyon könnyen valóságshow-vá válhat, vagy kortárs népszínművé, ami ha erőltetetten esetleg vicces akar lenni, akkor elsikkadnak azok a mélységek, amivel igazán meg lehet érinteni a nézőket. Tulajdonképpen a drámaiságát veszítheti el a szöveg, ha sztereotíp módon csak a felszínt látjuk belőle. Az esetben pedig ennél sokkal több van.