Ti írtátok: Bányavakság 3.

írta: Szőlősi Bernadett-Katalin, Magyar-angol szak, II. év, Partiumi Keresztény Egyetem

 

Székely Csaba különleges humora és látásmódja rendkívül érdekes és komikus színdarabokat szül. Legelső alkalommal a Mária országa című drámai művének elolvasása során találkoztam vele. Már akkor megfogott és magával ragadott a kissé goromba, kissé élces, de mindig frappáns ráfogásaival. Különleges tehetsége van ahhoz, hogy a végletekig húzza és feszítse a helyzet komikumát, majd művészi könnyedséggel beékel egy olyan poént, amely a – jó értelemben vett – puskaporossá feljődött hangulatot felrobbantja – vagyis a közönség robbanásszerű nevetésben tör ki. Ugyanakkor tökéletes érzéke van ahhoz, hogy humorral vegyítve tárja a nézők elé azt a fájdalmas valóságot, azt a keserű társadalomkritikát, amelyet műveiben megfogalmaz.

Bányavakság című műve egy trilógia második része. Az elsőhöz, a Bányavirághoz hasonlóan kiváló darab. Mindkét előadást a Szigligeti Színház előadásában láttan, s mindkettőről hasonlóan jó véleményem van. Ugyanaz a humor, ugyanaz a miliő, hasonló karakterek, eltérő élettörténetek. Két lényeges különbséget emelnék ki. Az egyik az, hogy az Bányavirág inkább az egyén belső világ megjelenítésére fókuszál (minden vívódásával együtt) egy adott közösségen belül, míg a Bányavakság inkább a közösség belső világára, a közösségen belüli kapcsolatokra összpontosít – így szélesítve a színdarab „tárgyának” körét.

A Bányavakság rávilágít azonban két nemzet közti eltérésekre is rávilágít – a nyelven és kultúrán keresztül. Mindez nekem, bölcsészhallgatónak, különösen érdekesnek bizonyult. Ami különösen feltűnt, az a tükörfordítások voltak. Érdekesnek találtam, hogy milyen váratlan és gyakran komikus helyzeteket szül az, amikor egy nyelvet – s ezzel együtt egy kultúrát – részben ismerő személy éppen az adott nyelven akarja megértetni magát. Ilyen nyelvi példa az egyik szereplő neve. A székely Szécsi Izsák neve a román rendőr szájából „szexi”-nek hangzik, ami a magyar hangoknak (fonémáknak) (sz-é-c-s-i) egy olyan személy által történő recepciójának az eredménye, aki a román kultúrában és román nyelvvel szocializálódott. Ez az egyik humorforrás (nyelvi humor) a színdarabban, de még számos, ehhez hasonló példa hangzik el az előadás során, melyek közül több komoly konfliktushoz is vezet. Ez rávilágít arra, hogy a két nép közötti nézeteltéréseknek gyakran lehetséges oka talán csak egy nyelvi-kulturális különbség, mely esetben egyik fél sem rossz, csupán másképp szocializálódott, más módon nőtt fel, másképp látja ugyanazt, amit mi. Itt jön képbe a nyelvi világkép kérdése, s az, hogy mennyire befolyásolja látásmódunkat az, hogy mi az anyanyelvünk, továbbá az is, hogy milyen szoros kapcsolatban áll nyelv és kultúra, de ezekről oldalakat lehetne írni, nemcsak a Bányavakság kapcsán. Egy jellegzetes példa a kulturális különbségekre az a jelenet, amikor Szécsi Izsák és a román rendőr „párbajozik”, s olyan dolgokat vágnak egymás fejéhez, amely nem velük személyesen, hanem népükkel történt meg akár többszáz évvel ezelőtt, mégis személyes sérelmeknek élik meg. (Itt befigyel a transzgenerációs sérelmek fogalma.) A sérelmek kapcsán és visszatérve a nyelv kérdésére példaként hozható fel az „oláh” és a „bozgor” szavak rosszindulatú használata, előbbi a román, utóbbi a magyar nép megnevezésére. E szavak jelentése is külön-külön olyan kulturális mélységgel rendelkezik, hogy hosszú oldalakon át lehetne taglalni.

Ugyanakkor a román-magyar ellentétet tökéletesen kihasználva teremt az előadás komikus helyzeteket, amikor Sánta Feri előveszi a Rom csokit és a Sadu pástétomot, vagy amikor a rendőr azt állítja, hogy fiát Álmosnak nevezte el (később azonban kiderül, hogy valójában Decebal a gyermek neve).

Mintegy összegző kérdésfelvetésként (Honnan is ered ez a hatalmas román-magyar gyűlölet? Mi értelme is van ennek? Mennyi a valóságalapja?) nyilvánul meg az a jelenet, amikor a féleszű Sánta Feri az előadás végén felhívja a nézők figyelmét arra, hogy Bartók Béla egyaránt gyűjtött román és magyar népzenéket, néptáncokat. Keserű rávilágítás ez az értelmetlen gyűlölködésre.