Ti írtátok: Kaktuszvirág 2.

írta: Seres Aletta-Anett, Többnyelvűség és multikulturalitás mesteri szak, I. év, Partiumi Keresztény Egyetem

Mi történik, ha egy „ártatlan” hazugság lavinát indít el, és hirtelen senki sem tudja, kibe szerelmes valójában?

A Kaktuszvirág című előadásra május 30-án ültem be, kíváncsian várva, hogy mit tartogat számomra ez az előadás. Már az első pillanatban megragadott a díszlet: szokatlan, futurisztikus hangulatot árasztott, mintha nem is egy klasszikus vígjátékra, hanem egy egészen másik világba csöppentem volna. A színek, a fények és a geometrikus formák nemcsak látványosak voltak, hanem erőteljesen ráerősítettek a darab mélyebb rétegeire is – a felszínén könnyed komédia mögött komolyabb, érzelmi kérdések húzódtak meg.

A történet alapszituációja elsőre egyszerűnek tűnik – félreértések, füllentésnek becézett hazugságok, „apró” elhallgatások -, de ezekből épül fel a már nagyon is ismerős, valóságos világ. A főszereplő, Julian nem meri felvállalni az igazat, inkább egy bonyolult hazugsághálót sző, amelybe végül maga is belegabalyodik.

A színészi játék végig kiváló volt: mindenki pontosan tudta, mennyit kell hozzátennie a szerepéhez – nem többet, nem kevesebbet. A figurák élettel telivé váltak a színpadon, a játék természetes volt, mégis hatásos, pontos ritmusérzékkel vezetve. A közönség nem egyszer hangos nevetésben tört ki – sokan szó szerint sírva nevettek –, annyira jól működtek a szituációs poénok és a finoman kidolgozott helyzetkomikumok. Bár olykor szinte követhetetlenné vált, ki éppen kibe szerelmes, a történet végére minden szál elrendeződött: mindenki megtalálta a maga párját – még a házasságkerülő fogorvos is. A humor mögött végig ott pulzált egy mélyebb, emberibb réteg: a vágy az őszinteségre, az érzelmek vállalására, és arra, hogy a kusza félreértések között is rátaláljunk az igazira.

A látványvilág valóban különleges: egyszerre volt modern és játékos, néhol már-már sci-fibe illő. A színes, formabontó térben mozgó szereplők olyan világban játszottak, amely hol távolinak, hol meglepően ismerősnek tűnt – akárcsak maga a történet.

Összességében a Kaktuszvirág egy friss, szellemes, ugyanakkor tartalmas és elgondolkodtató előadás. Olyan darab, amit egyedül is érdemes megnézni, mert utána az ember valóban magával visz belőle valamit – nemcsak mosolyt, hanem gondolatokat is. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az olyan színházi élményeket, ahol a nevetés mögött mélyebb kérdések is helyet kapnak.