Ti írtátok: A Schmürz 1.

írta: Szőke Emese, Többnyelvűség és multikulturalitás szak, I. év, Partiumi Keresztény Egyetem

 

Ahogy a mondás tartja: a tett többet ér a szónál. A június 6-án bemutatott Schmürz című színdarab ezt az igazságot maradéktalanul bebizonyította. Az előadás során egyetlen szó sem hangzott el, mégis mindenki pontosan érezte és értette, miről szól a történet. A nézők átélhették mindazokat az érzelmeket, amelyeket a színészek szavak nélkül, pusztán mozdulatokkal, arckifejezésekkel és jelenlétükkel közvetítettek.

A darab a titokzatos Schmürz megjelenésével indult, ami már az első pillanatokban nyugtalanító, szinte hátborzongató hangulatot teremtett. Ahogy a további szereplők is megjelentek, fokozatosan kirajzolódott, mit is testesít meg valójában a Schmürz: egy elfojtott, sötét alteregót, akinek jelenlétéhez mindenki másképp viszonyul. Eleinte a család – apa, anya, gyermek és a házvezetőnő – menekül előle, de ahogy halad előre a cselekmény, megfigyelhetjük, miként változik (vagy nem változik) az egyes szereplők hozzáállása.

Az előadás során az apa, az anya és a házvezetőnő bántalmazzák a Schmürzöt, mígnem a gyermek érdeklődése és közeledése hatására a házvezetőnő is elkezd törődni vele. Ekkor indul el igazán a fő bonyodalom. Félelmében az apa előbb a házvezetőnőt, majd a gyermeket, végül az anyát is elküldi a házból – mindezt a Schmürztől való szorongása miatt. A nézőben pedig ott motoszkál a kérdés: vajon valóban megmenekülhet-e így az apa? És ha végül meg is menekül, vajon nem túl nagy ár-e mindez egy széthullott családért?

Nekem különösen tetszett, milyen érzékletesen és találóan ábrázolták a mindennapi családi életet. A darab komikumának egyik fő forrása az olyan tabutémák feldolgozása volt, mint például a gyermek felvilágosítása – amely sok szülő számára kényes kérdés. Itt azonban humorral, mégis elgondolkodtató módon mutatták be, hogyan próbálják a szülők segíteni lányukat a felnőtté válás útján, miközben saját múltjukat, házasságukat és gyerekvállalásukat is bemutatják. Ezek a jelenetek friss, lehengerlő humorral hatottak.

A díszlet is figyelemreméltóan szolgálta a történetet: a tér fokozatos szűkülése érzékletesen tükrözte a család széthullását. A táncos jelenetek pedig nemcsak esztétikai élményt nyújtottak, hanem tovább mélyítették a darab mondanivalóját. A színészek mozdulatainak tökéletes összhangja egészen lenyűgöző volt.

Összességében egy rendkívüli előadás részesei lehettünk, amely bizonyította: ha a színészi játék elég kifejező, nincsen szükség szavakra.