Ti írtátok: Tündérkert Bartók útjain

írta: Szőlősi-Bernadett Katalin, II. éves magyar-angol szakos hallgató, Partiumi Keresztény Egyetem

 

Tündérkert. Erdélyről lesz szó minden bizonnyal. Talán a Móricz-trilógia első kötetének adaptációja? Ez jutott eszembe legelőször. Na de Bartók útjain? Ez mi lehet? Bartók… néptánc, népdalok, népzene… Hogy lehet ezeket összekapcsolni? Oly módon, amilyenre nem számítottam, de kellemes meglepetésként ért a 2025. május 15-i előadás során.

A cím azt jelenti: Erdély régióinak bemutatása néptáncokon, népdalokon, népzenén keresztül. Csodálatos táncszínházi előadásról van szó, amely megdobogtat minden szívet, amely valamelyest magáénak érzi a kultúrát – az erdélyi kultúrát.

Az előadás kezdete számomra kissé zavaros volt, ugyanis népies hangzású zene csendült fel, de a táncosok nem népviseletbe voltak felöltözve, s nem is néptáncot táncoltak. Ugyanígy volt az előadás végén is. Az előadás végén tisztázódott le bennem, hogy ezek a részek a nemesség táncát mutatták be. Az előadás nagyrészét pedig a néptáncok töltötték ki: magyar, román és cigány táncok egyaránt – legalábbis e hármat ismertem fel. A legjobb az volt az egészben, hogy tökéletes harmóniában, törés nélkül mutatták be a különböző etnikumok népi kultúrájának egy szeletét és ezek keveredését, egymásba vegyülését – s a hangsúly a harmónián van.

Az előadás során megfigyeltem a férfi-női kommunikációt is a táncokon keresztül, ugyanis tudjuk, hogy a tánc is a kommunikáció egyik eszköze. A magyar néptáncoknál tűnt fel leginkább (hiszen ezt ismerem a legjobban), de nem csak ennél, hogy a nő játszadozik, hívogatja, csalogatja a férfit, de nem engedi túl közel magához, illetve ezután „elszökik” előle. Ez a játszadozás tökéletesen leírja a népi kultúrában élő szerelmi játékokat. Olyan férfi, illetve női magatartásformákat láttam, amelyek arra emlékeztetnek bennünket, hogy hogyan is ismerkedünk (vagy kellene ismerkednünk ahhoz, hogy mindkét fél méltósággal viselkedjen, és sem egymás, sem saját önérzetüket ne sértsék). A nő jelez szépségével, mozgásával, tekintetével, a férfi lép (felkéri táncolni), aztán mutogatják magukat egymásnak a jóízlés határain belül – s meg is nézik egymást alaposan, de még illendően. A férfi jól megforgatja a lányt, megnézi minden oldalról. Ő maga pedig a legényes táncok alkalmával megmutatja, hogy ő milyen erős, s azt üzeni: „Nézd csak, én erős férfi vagyok, meg tudlak védeni, jó párod lennék!” Persze egy kis huncutság belefér, hiszen emberek vagyunk, és a szórakozás igényünk. A férfi megpróbál bepillantani a nő szoknyája alá, ekkor a nő elillan – s ismét a férfi dolga megnyerni őt magának. Remek nagyon tetszett egyik cigánytánc. A jellegzetes csipőmozgás a nőnél csalogatja a férfit, aki megkörnyékezi a lányt. Megpróbálja megölelni őt, de a lány kitárja karjait, ezzel tapintatosan, de határozottan és méltóságteljesen jelzi: „Még nem tartunk ott!” Ez a tánc lényege: elmondani tettekkel mindazt, amire a szavakkal nem lennénk képesek.

Az előadás számomra – többek között – azt sugallta és azt juttatta eszembe, annak ellenére, hogy gyakran ellentétek feszülnek egyes együtt élő etnikumok között, az együttélés és egymásmellettiség pozitívan is befolyásolja a kultúraköziséget és a kultúrák közötti viszonyt. Egy olyan területen élünk, ahol több nemzetiség találkozási pontja valósul meg. Ebből a kölcsönhatásból különleges dolgok születnek, amelyek mindannyiunk kultúráját gazdagítják és színesebbé teszik.  Az egymásrahatás eredményei pont így jók, ahogyan vannak. Mert mindezekből kiviláglik, hogy nemcsak valamilyen nemzetiségűek vagyunk, hanem mindenekelőtt emberek.