Előadások / Előadások / 2025-2026

Jantyik Zsolt - PG Csoport

Világvége szerelem


Csokonai Színház Debrecen - PG Csoport


Új "musical" vagy inkább "zenés kortárs keserédes" született Debrecen legendás rock-együttesének dalaiból Vidnyánszky Attila rendezésében, mely egy debreceni lány és egy fiú szerelmének történetén és mára slágerré vált dalokon keresztül vall a városról. Ez a Világvége szerelem.

"Előadásunkban nincs konkrét sztori, történetfoszlányokat, felismerhető élethelyzeteket mutatunk meg, és ebből kerekedik ki gondolataink színpadi verziója. A dalok atmoszférájából, a színészek személyiségéből, élettapasztalataiból jönnek a szituációk. Ez feladat, de egyben lehetőség is, hiszen a magunk figuráira tudjuk alakítani az egészet. Nyilván figyelembe vettem a színészeim habitusát, amikor a dalszövegeket szétosztottam közöttük. A mindenkori lázadásból indulunk, és egy megtisztuláson keresztül valamiféle rezignált nyugalomig, bölcs, szeretetből táplálkozó hitig jutunk el. Azt az utat járjuk be, amit a szerző, akinek első dalai még nagyon lázadóak, de ahogyan érik, egyre inkább az elfogadás szólal meg soraiból, épp így az előadásunk is fokozatosan szelídül. Elfogadjuk a valóságot olyannak, amilyen, azzal hogy azért teszünk-veszünk, próbáljuk a saját energiáinkat világunk jobbítása felé terelni, de már tudjuk, hogy egész életünk kevés arra, hogy lényegeset fordítsunk a dolgok menetén."  Vidnyánszky Attila rendező

Jantyik Zsolt és a PG Csoport: Világvége szerelem

Zenés kortárs keserédes

Szereplők:

Bakos-Kiss Gábor

Bakota Árpád

Edelényi Vivien

Katkó Ferenc

Kristán Attila

Oláh Zsuzsa

Szanyi Sarolta

Szűcs Nelli

Tóth László

Trill Zsolt

Szöveg: Jantyik Zsolt | Zene: PG Csoport

A zenekar tagjai: Jantyik Zsolt - ének | Jantyik Csaba - gitár | Fazekas László - basszusgitár | Kiss Attila - dob

Súgó: Pethő Zsuzsa | Ügyelő: Karl József | Rendezőasszisztens: Jóvér Csaba | Díszlet- és jelmeztervező: Ondraschek Péter | Film: Silló Sándor

Rendező: Vidnyánszky Attila