Visky András

Tirami su (Megöltem az anyámat)

Szegedi Nemzeti Színház - Aranytíz

- identitásjáték tizenhét jelenetben -
Bernadett - Gidró Katalin
Csipesz - Horváth Illés

Asszisztens - Márton Andrea
Rendezõ - Bodolay Géza

„Bernadettel, a darab (fõ)szereplõjével a kilencvenes évek legelején találkoztam elõször. Abban az idõszakban Románia a világlapok címoldalára került, nem utolsósorban az árvaházak iszonyatos állapota miatt. Okos, kiváló beszédkészséggel megáldott, magabiztos, szép nõ állt elõttem, ám amikor belefogott lenyûgözõ, töredékes történetei elbeszélésébe, egy törékeny, bizonytalan, állandóan változó identitással bíró leánygyermekké változott át.
A színházi forma már a történetek Bernadett hangján történõ rögzítésekor fölvetõdött bennem, legkivált az elbeszélés „görög”, egyszerre sötét és derûs természete miatt. Sors, identitás, az ember, fõként a nõ mint valaminek vagy valakinek – a történelemnek és/vagy valaki Istennek – a kiszolgáltatottja, és önmagunk ennek ellenére vagy talán éppen ezért való elfogadása mint végsõ válasz. Vagy visszhang: az embert a történelem színpadára beszólító ismeretlen hangra.” – írja a szerzõ.

A dráma hátterében egy olyan, a szerzõ bevallása szerint „talált történet” húzódik, mely az 1980-as években erdélyi árvaházakban felnõtt magyar lányról szól, aki '91 után elhatározza, hogy felkutatja gyökereit, hiszen önazonossága legalapvetõbb kérdéseire sem ismeri a választ. Az elõadás egyfajta szabadítástörténet, feltámadásjáték, melyben Bernadett - saját történetének megértése érdekében - visszaépíti identitását, hogy megtalálhassa a „saját arcát”.

Tatrosi Bernadett nemcsak életben marad, túlél, hanem ki is születik mind az intézetek világából, mind pedig a vegetatív „nemlétbõl”, a „Soha” országából, így története szabadítás-élménnyé minõsül át. A darab célja - Visky András szavaival élve - „a nevetés által megmutatni a sírást és fordítva: a sírás által a nevetést.”