Aki nem hiszi, járjon utána... Ha tud... Látjuk, amit látunk, de vajon tudjuk-e, amit tudunk? Mint tudjuk, a színjáték tükröt tart „mintegy a természetnek”. Látni azonban azt látjuk, mivel „színház az egész világ”, hogy a tükör önmagát tükrözi. Tessék színt vallani: van ilyen? Két ikerpár, ugyanott, ugyanúgy öltözve – elvárhatja Shakespeare, hogy ezt komolyan vegyük? Dehogy várja, az volna csak a komikus! A komédia maga az áttekinthető, nyílt titok; magától értetődik, mint a tündérmese, és fantasztikus, mint a kétszerkettő. Ut mathematica poesis: éppannyira mesterséges, mint amennyire természetes. Egyszóval: művészet. Művi konstrukció? Hát persze, hiszen színmű.

(…) Vegyük úgy; hogy álmodtuk az egészet. Azt álmodtuk, hogy két ember voltunk, és játszottunk egymással. Shakespeare képzelete metaforákkal játszik, életet-halált, jövőt és múltat egymásba tükröz. A két Antipholus egy órában jött a világra, megis, mintha évek választanák el őket. Egy világ: az egyik házas, a másik legényember. Most átvakációznak egymás világába: a férj újraélheti a múltját, amikor még felelőtlenül randalírozhatott; a vőlegény körülnézhet a jövőjében, ahol a kötelmek aranyláncok. Vonzza és riasztja őket a tapasztalat, amelynek két felében együtt van a leendő shakespeare-i vígjátéktéma, a felnövés, a beilleszkédés, a nevelődés "regénye".

Ilyesformán érzett talán Shakespeare is, aki a két emberben voltaképp egy embert mintázott meg, saját magát. Művészetének különleges sajátsága, hogy lírát tud rejteni a bohózatba; mélyen, szinte észrevehetetlenül. De azért ott van, a pszichiáter kianalizálhatná. A költő huszonhat éves, már mögötte az ifjúság, de még előtte-az élet; külön él a feleségétől, de mégsem szabadon; nyomorban hagyott apát és családot, de csak azért, hogy majd kihúzza őket a bajból... Folytassam? Vidéki fiú, de már kiismeri magát Londonban, szorongással és rajongással veti bele magát a forgatagba; még nincs egzisztenciája, de van mestersége. Igen a démoni-tündéri varázs összefoglaló metaforája: a színház. A színház; mely egyformán jelmezbe bújtathat akárkit, s ezzel leránthat róla mindent, ami személyes, mintha csupaszra vetkőztetné; a színház, ahol mindenki szerepet játszik, előre betanultan vagy improvizálva, olykor a magáét, máskor beugrással a másét... Aegeon és fiai a színészsors viszontagságait élik át a színpadon, anélkül hogy tudnák. Shakespeare a Tévedések vígjátéka-ban felfedezte magának a színházat, s ezzel jó előre majdnem mindent megtudott az életről; talán többet is, mint amennyit tudomásul vehetett.

(Géher István)