Főnixterv: interjú Botos Bálint rendezővel

Augusztus 14-én szabadtéri premiert tart a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata: a nyári színházi évad újdonságaként a Főnixterv című, a színészek improvizációin alapuló produkciót mutatják be a nagyváradi művészek. A próbafolyamat izgalmairól és kihívásairól Botos Bálint, nagyszalontai születésű rendezőt kérdeztük.

 

Az elmúlt két évadban két alkalommal is dolgoztál a Szigligeti Társulatta. Az Apátlanul és a Lila ákác előadások próbafolyamatai alatt nagyon szerettek veled együtt dolgozni az alkotók. Mit gondolsz, mi az alapja a rendező-színész közötti bizalomnak?

A közös játék. Leginkább a játékon keresztül tudunk együtt létezni és ez szüli meg a bizalmat. A másik nagyon fontos elem a közös keresés élménye. A munkafolyamat így válik igazán közös élménnyé, ami mindenkinek ad izgalmakat, örömöket és megérinti a bennünk élő gyermeket. Persze teljes választ csak a teljes közösség tudna adni a kérdésre.

 

Ezúttal annyiban más a közös munka, hogy nem egy előre megírt drámaszöveggel dolgoztok. Hogyan jött ez a felkérés?

Novák Eszter, a színház művészeti vezetője vetette fel, hogy vágjunk bele most egy olyan előadásba, amit a színészek improvizációiból építünk fel. Hasonló projekteken dolgoztam már a kolozsvári független szcénában, de ott nagyon eltérőek voltak a keretek. Általában több hónapig dolgoztunk egy-egy előadáson az itteni szereposztás felével. Nagyon izgalmasnak tűnt, hogy a színház ilyen kockázatot vállal – hiszen csupán hat hetünk volt a felkészülésre – és a kihívás is nagyon vonzott, mert szeretek Nagyváradon dolgozni.

 

Milyen nehézségei és milyen előnyei vannak egy improvizációs színházi előadás alkotói folyamatának? Hogy néz(ett) ki a próbafolyamat az esetetekben?

Simon McBurney, akinek több évtizedes tapasztalata van olyan előadások létrehozásában, amelyek improvizációra épülnek, azt mondja, hogy ezek a munkafolyamatok mindig olyanok, mint egy szabadesés. A szabadesés részegítő szabadságélményt és dermesztő félelmet is rejt magában. Egyfelől a játék szabadsága és élvezete felemeli az embert, másfelől pedig újra és újra felbukkan a becsapódás félelme, hiszen csak a bemutatóhoz közeledve tudjuk meg, hogy van-e rajtunk ejtőernyő.
Persze nem teljesen a semmiből indítottuk a munkát. Amikor megérkeztem, hoztam néhány novellát, amelyeket a próbafolyamat előtt írtam bizonyos szereplőkről. A folyamat elején ezeket elemeztük, megbeszéltük a viszonyokat. Aztán elkezdtünk improvizálni és ezeket az improvizációkat használtuk kiindulási pontként a későbbi jelenetekhez.

 

Mondhatja-e azt egy alkotói csapat egy ilyen típusú előadásnál, hogy vége a próbafolyamatnak, alkotói folyamatnak, vagy pedig ez folyamatosan alakul? Mennyi improvizációt enged az előadáskoncepció az esetetekben, élőben, a színpadon?

A megírt szöveg alapján készülő előadások esetén is nehezen mondom azt, hogy kész vagyunk. Felfedezed a hibáidat, megtudod, mit csinálnál másképp. Az improvizációs előadások esetén még ennél is nehezebben tudnám ezt mondani. Persze a törekvés az, hogy a premieren már egy olyan előadást lásson a közönség, amely mozaikos szerkezete ellenére letisztult és követhető a néző számára.

A kész előadásban már viszonylag kevés improvizáció marad, hiszen a történetek mellett nagyon fontos, hogy egy közös játéknyelvet keressünk tovább. Azt hiszem ez felismerhető valamelyest mind az Apátlanul, mind a Lila ákác esetében. Nagyon fontos nekem, hogy egy olyan nyelven szólaljon meg az előadás, amely nem veti el a teatralitást, ugyanakkor nem is változik steril formává.

 

Eltérő korosztályú és alkotói pályafutású színészekkel dolgozol. Mi az a történet, ami ennyi, különböző hátterű személyt összeköt?

Tulajdonképpen párhuzamos életeket látunk, amelyek találkoznak különböző pillanatokban, helyzetekben. Persze, amint azt említettem a bemutatóhoz közel fogjuk megtudni, hogy van-e rajtunk ernyő. Most a szabadesés utolsó perceiben vagyunk.

 

Lejegyezte: Biró Árpád Levente

Szereplők: Balogh Attila, Csatlós Lóránt, Firtos Edit, Fodor Réka, Kiss Csaba, Kocsis Anna, Kovács Enikő, Pitz Melinda, Rácz Endre m.v., Tasnádi-Sáhy Noémi

Rendező: Botos Bálint

Dramaturg: Kárpáti Péter

Díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos

Koreográfus: Györfi Csaba

Dramaturg gyakornok: Kovács Emese e.h.