News / Szigligeti Company


News / Szigligeti Company 2011. októ

Liliomfi - évadnyitó előadás

A Szigligeti Színház kétnapos rendezvénysorozattal készül az új évad ünnepélyes megnyitására, melynek fő eseménye az évadnyitó előadás lesz: Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátéka, Keresztes Attila rendezésében. A bemutatóra a Szigligeti Színház megnyitásának 111. évfordulóján, október 15-én, szombaton 19 órától kerül sor, a frissen felújított színházépületben.

A nagyváradi születésű szerző 1849-ben, elmondások szerint mindössze két délután alatt írta meg a Liliomfit, keletkezési körülményei okán „ostromállapotbeli elmeszüleménynek” is nevezik.
Cselekménye a műfajhoz illően bonyodalmas: Szilvai professzornak az a terve, hogy gyámsága alá tartozó unokaöccséhez feleségül adja titokban nevelt gyámleányát, Mariskát. A fiú közben a professzor tudta nélkül Liliomfi néven színésznek áll, s mint „éhenkórász teátrista” meghódítja Mariska szívét. A megözvegyült professzor ellenzi a házasságot, éppen attól félti a lányt, akihez feleségül szeretné adni.
Keresztes Attila rendező, aki már több sikeres vígjátékot jegyez, az egykori és mai színészet közötti különbségekre és párhuzamokra helyezi a hangsúlyt: „111 év alatt nagyot fordult a világ, és óriásit változott a társadalom, így a mai Liliomfi nem lehet ugyanaz a Liliomfi, mint egykoron, reflektálnia kell mind az örökös, ciklikusan ismétlődő, mind az új problémákra” - vallja a rendező. Ugyanakkor a hasonlóság is szembetűnő: ahogy a vándorszínészet korában a „teátristákra” sanyarú sors várt, manapság újra a színművészet és a színészek kiszolgáltatottságát tapasztalhatjuk.
A Liliomfi lényegében a színész és a társadalom viszonyát ábrázolja, a színészet dicséretét jelenti egyfajta, jó értelemben vett irónia által, mellyel a színész az őt körülvevő világhoz viszonyul.

Szereplők: Hajdu Géza, Csíky patek philippe replicabreitling replicaReplica Audemars PiguetReplica Longines Watchescheap patek philippe replica are wonderful for you.
Ibolya, Pitz Melinda, Hunyadi István, Kardos M. Róbert, Szotyori József, Gajai Ágnes, Pál Hunor, Dimény Levente, Varga Balázs
Rendező: Keresztes Attila
Diszlet: Mira János
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Zene: Cári Tibor
Az október 15-i bemutatót követően az előadást legközelebb október 19-én, 23-án és 26-án 19 órától láthatják.