Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2021.03.27

"Hát elmúlott ez is, mint az élet" - a 90 éves Novák Ferenc "Tatát" köszöntjük

Interjú Novák Ferenc rendező-koreográfussal a romániai rendszerváltást követően létrejött első vallási témájú előadás, a Rock Passió kapcsán, melyben a nagyváradi előadáshoz fűződő emlékeiről és az ezt követő munkáiról mesél budapesti otthonában. Fotókat nézegettünk és 30 év távlatából próbáltuk felidézni az eseményeket.

 

Hogyan emlékszik a színészekkel való munkára?

Példát mondok: Ács Tibor… volt egy szólója, előjött. Mondtam, gyere jobb oldalon előre, mert ez tulajdonképpen a közönségnek szól majd. Ismétlés… előjön… teljesen máshová áll. Mondom, állj oda arra a helyre! Jelöltessem be? Mért? – kérdezi, odaállok és elmondom. Nem! – mondom, oda állj, mert oda állítjuk a fényt, és ha nem oda állsz, nem fogsz látszani. Na jó, nincs annyi szabadságom, hogy oda álljak ahol én jól érzem magam!?- kérdezte. Hát ilyen fajta vitáink voltak. A rendezés közben sem tudtak elképzelni sok mindent, mert naturalista módon látták a dolgot. ,,Higgyétek el, hogy a közönség meg fogja érteni, nem kell szájbarágósan mindent… végül is nagyon jó hangulatban dolgoztunk.”

Hogyan került Tata Nagyváradra?

Ugye a dolog úgy kezdődött, hogy a rendszerváltás megtörtént, és a Honvéd együttes akkori igazgatójával, a Kincses Tibivel úgy határoztunk, hogy beülünk a kocsiba és elmegyünk Erdélybe és egy pár magyar színházban megkérdezzük, hogy mit akarnak. Nagyváradon akkor román igazgató volt, Parászka volt Szatmárnémetiben, Kötő Jóska Kolozsváron. Végigjártuk ezeket a helyeket és mindenkivel beszélgettünk. Valahogy Marosvásárhelyen nem jött össze a találkozás, de Sütőt, meg a saját rokonaimat meglátogattam. Képzeld el, hogy jó barátomtól, Sütőtől Magyarországra az első hangüzenetet is én hoztam még december végén, ‘89-ben. Ez akkor történt, amikor az unokahúgom férjével, ők ugye marosvásárhelyiek voltak, először mentünk haza a változás után Erdélybe, és kérdeztük mit vigyünk. Én vettem fel az üzenetet. Ő mondta ki először, hogy fejeződjön be végre a kútmérgezés, ezt a kifejezést akkor mondta először. Ugye ezután Tibivel megnéztük mi a helyzet Nagyváradon is, hogy például nincs egy égő, nincs egy villanyégő és egyebek. Létrejött egy olyan beszélgetés Hajdú Gézával, hogy esetleg még dolgozhatunk is együtt. És akkor Géza egyszer csak felhívott, hogy van egy rockpassió és ha én nem gyűlölöm a rockzenét, akkor mi lenne, ha elvállalnám? Hát, mondtam én nem gyűlölöm a rockzenét és nemsokára odamegyek és beszéljük meg, miről lenne szó.  Ettől kezdve a Honvéd táncegyüttes támogatta Nagyváradot. A szerencsénk az volt akkor, hogy az első Honvédelmi Miniszter, Für Lajos irodalomtörténész volt, aki évek óta barátom volt, meg Csoóri az öreg, Kis Ferenc és Farkas Laci az Új Írástól, és ez rendszerváltás előtt már évek óta így volt. Tulajdonképpen a barátom lett a honvédelmi miniszter, és akkor ő minden támogatást megadott. Volt két kicsit lejárt mikrobuszunk és az egyiket levittük Nagyváradnak, a másikat Kolozsvárnak, amit Kötő Jóska vett át. Nagyváradon Hajdú Géza vette át és aztán évekig jártak a buszokkal, szépen karbantartották és sokáig használták.

Hogyan zajlottak a Rock Passió előkészületei?

Elmentem Nagyváradra és leültünk Ari Nagy Sándorral és Siklivel, a pap bácsival, aki még nagyon pap volt, aki számolta a nézőtéren, hogy hányat káromkodok és ezt nagyon jegyezte. Aztán később, mikor kilépett a rendből és megnősült, akkor számon kértem egy pár dolgot tőle, de jóban voltunk, csak nem szerette, hogy én néha káromkodok.  Azt mondta: nem is érti, hogy én miért rendezek egy passiót, amikor én így beszélek az Úristenről, mert mondtam egy pár csúnya dolgot. Volt, hogy beült hátul és én nem tudtam, hogy bejött hátul, leült, s akkor mondtam a dolgokat, nem veszekedtem, csak kijött a számon valami a „.. életbe” és mit tudom én mi még, talán ,,az Úristen ide meg oda”, s akkor a színészek pisszegtek és mutogattak, hogy nézzek hátra, mert itt van a pap bácsi. De megkezdődött a munka. Nagyon furcsa volt a kollégáknak, hogy megállapodtam a díszlettervezővel ezekben a kockákban, s akkor ez nekik furcsa volt, hogy az egész világot ebből építjük fel, aztán a végén szerették meg nagyon, amikor meglátták, hogy a kriptát építjük fel belőle, ahol Jézus lesz. Örülök, hogy ez volt a megismerkedésem a nagyváradi társulattal s akkor utána még volt egy pár munkám velük.

Milyen emlékei fűzik még az ezt követő nagyváradi munkáihoz?

Egy volt, ami nem igazán sikerült jól a Szent Margit legenda, amit Kocsis Pista írt, ellenben nagyon jól sikerült az Ördögölő Józsiás. Azt nagyon szerettem, musical-t csináltunk belőle. Akkor még élt a nagyasszony, az özvegy, nahát, akkor azzal megvoltak a nagy beszélgetéseink, mert nem akarta, hogy musical legyen belőle, azt mondta, hogy gondolom én ezt, hogy ezt nem így írta a férje, de aztán amikor látta az óriási sikert… hát, szóval tomboló siker volt. Táncok voltak benne, erre is elmondta, hogy nagyon jól elmondta ezt a szerző, azaz a férje, hogy nem kell ezt eltáncolni. Pedig mennyivel jobb, ha nemcsak szóval mondunk el valamit! – mondtam és mikor nagy siker lett, akkor bocsánatot kért. Nagy dolog volt, ugye a Szent László, ami a Szent László évfordulóra készült. Akkor a Für Lajos honvédelmi miniszter egy elég nagy összeget adott, kint laktunk Félix Fürdő mellett, a Szent Anna elnevezésű, valami szakszervezeti üdülőben, és azon szórakozott mindenki, hogy elmentem az ügyelőkkel és a tánckar asszisztenssel előre megnézni, hogy hol laknak majd. Három ágyas szobák voltak egy közös zuhanyzóval, WC-vel és egyikben sem volt WC-kefe és akkor egyszerűen vétettem itt Pesten nem tudom hány WC kefét és amikor megérkeztünk a nagyváradi színház mögé és osztottuk, hogy ki kivel fog lakni, ugye az ügyelő foglalkozott ezzel, na és minden szobának adott egy-egy WC kefét s a lányok hülyéskedtek, járkálni kezdtek körbe a színház körül a WC kefékkel. Jó hely volt a Szent Anna villa, mert éjszaka is nyitva volt az egyik medencéjük, és ha visszajöttek a táncosok a próbáról éjszaka vagy akár hajnalban is, főleg a fiúk, akkor gyorsan beültek a medencébe. Ott muzsikáltak és az őr bácsi nagyon gyűlölte őket, hogy milyen fiatalok lehetnek ezek, akik éjszaka ülnek a medencében. Nagy viták voltak, de aztán némi pénzzel lekenyereztük, hogy fogja már be a száját, és hagyja a gyerekeket, mert más úgysem lakott akkor ott, csak mi.

Nagy vállalás volt a Szigligeti társulattól akkor ez az előadás, mind szakmai, mind gazdasági szempontokat is figyelembe véve. Hogyan fogadta a közönség?

Tehát ott, adott a miniszter annyi pénzt, hogy egy szenzációs díszlet lett. Voltak pillanatok, amikor a díszlet miatt tört ki a taps a nézőtéren, mert pld., én a legendákat csináltam meg. Nagy Béla volt a dramaturg, megrendeltük tőle, hogy ezt írja össze, és abban maradtam vele, hogy nem Szent László életét akarom megcsinálni, hanem a legendákat, amiben azért benne van a történelem, hogy nem fogadja el a koronát, hogy küldik neki, hogy hogyan jön meg a hír, hogy Szent Istvánt szentté avatták. A Szent László ott is a Medgyesfalvi volt, és a dublőre az a Román Sándor, aki később az Experidance-t alapította. Ő volt a táncos dublőr és ugyanabban a jelmezben voltak mindketten, és akkor rohant végig a sziklák között és odacsapott a bárddal a sziklába és egyszer csak zubogott ki a víz, és persze hogy erre kitört a taps. Az akkor óriási látvány volt, legvégül ugye a legenda szerint Somogyvárról hozták haza és elindult a koporsója, és ezt úgy csináltam meg, hogy egyszer csak a sziklák, nagy dörgés és villámlás közepette szétnyíltak, és ahogy a színpad lefelé lejt a színház mögötti tér fele, kinyíltak, és ott volt a koporsó. A rengeteg apáca és mindenki énekelte a Boldogasszony Anyánk régi katolikus népi himnuszt, amit egyszer csak a közönség is énekelt és akkor a koporsó egyszer csak elindult és kiment az utcára. Döbbenten állt a közönség, mindent vártak, csak egy ilyent nem. Villámlás, dörgés, szikla tényleg szétnyílt, hál’ Istennek volt rá pénz, hogy ez meglegyen. „Magyarországról, édes hazánkról ne felejtkezzél meg” ez a vége annak a nótának… „szegény magyarokról”. Minden templomban éneklik, ezt énekelték a végén, és akkor egyszer csak a közönség felállt, mindenki énekelte és közben ment ki a koporsó a tér felé az utcára, ez volt a darab vége.

Hogyan lehetett akkoriban biztosítani egy ilyen megaprodukció technikai eszközeit, akár a Rock Passió, akár a Szent László legendák esetében?

Hát ez meg a másik ugye, hogy semmi hangosítása nem volt a színháznak akkor, és persze vittünk vagy tizenkét mikroportot, és hát azt is meg kellett szokják a színészek, hogy hogyan vigyázzanak arra is. Nagyváradon, akkoriban ez is elképesztő újdonság volt, mert nem értették, hogy egész hátul áll valaki és mégis jól hallatszik az, amit mond. A Rock Passió-nál a statisztákat nem kellett nekem válogatni, mert nem volt olyan szerepük, hogy nekem kellett volna erről döntenem. Rengeteg táncos volt, tizenhat pár, velük mindent megoldottam. És ugye  playback technika, megtanultak a színészek tátogni, már akinek kellett. A próza mikrofonból szólt és volt, amikor előre felvett hang volt. Ezt is meg kellett tanulni. Az Ördögölő Józsiáshoz, amikor azt csináltam, volt a Tungsram cég és akkor megkerestem a főnököt, és kaptam kétszáz égőt, két nagy doboz égőt vittem be a színházba.  Azon nevettünk, hogy minden színész és színésznő vett magának egy égőt és vitte haza, és mikor jött a színházba hozta magával és becsavarta a saját égőjét, mert azt mondták, hogy ezt is ellopják egymástól. Nehéz idők voltak. Akkor a Herczku Ági, aki most híres énekesnő, akkor még táncos volt, és egyik alkalommal görcsei voltak és nem volt nála gyógyszer és valamit kellett kezdeni ezzel. Jött egy aranyos, fiatal orvos s mondta, hogy egy injekciót be kellene adni és valamelyik nagyváradi színésznőnek volt egy fiola Nospája amit szívesen odaadott, mert ő is ezt használta, a rokonaitól kapta. Az orvos elővett egy kifőzött tűt, s akkor mondta, hogy van eldobható is, de azt sajnos ő is pénzért veszi. Mennyi?- kérdeztem. Mondta: tíz márka. Ami elég sok volt, mert az igazából nem volt több, mint két márka, de hát ha ő ilyen drágán kapja, akkor benyúltam a zsebembe, adtam tíz márkát, mondtam: „ Mosott tűvel nem!”.

Úgy tudom, tekintettel az akkori körülményekre, felajánlásból dolgoztak.

 Igen. Felajánlásból dolgoztunk. Hogy is merült volna fel másképp. Akkor én ezt természetesnek vettem, hogy nem kérek tiszteletdíjat. Szállást kaptam, mikor az Ördögölő Józsiást csináltuk, akkor a Rossa László volt a zeneszerző, és ahogy jöttünk be a városba, jobb oldalt egy lakótelepen laktunk, hatodik emeleten és a lift hol megállt, hol nem, hol az emeletek közt és a Rossa nem mert feljönni vele. Én mindig megkockáztattam, mert akkor már nem szerettem lépcsőt mászni. Lehet, hogy most iszom meg a levét. A Rossa meg gyalogolt fel az emeletre, mert ő nem mert beszállni a liftbe, de szórakoztató volt, elvoltunk. Ott ahol a Nyomdaklub volt mellette egy Oliveri nevű pincevendéglő is volt, és azzal a vendéglőssel nagyon jóba lettünk, lehetett forinttal is fizetni. Jó hely volt, és a táncos gyerekek is jól érezték magukat ott, viszonylag olcsó hely volt.  A napidíjakból kifutotta. Az ebédet a Honvéd Együttes fizette.

Hogyan alakult ki a szereposztás? Voltak-e hosszas egyeztetések előtte? Volt-e casting az egyes szerepekre?

A Rock passió kapcsán ugye megismertem a színészeket, konzultáltam Hajdu Gézával és hát végignézve a társaságot majdnem biztos volt, hogy ez lesz a szereposztás. A Szent László produkció volt a legnagyobb, ott lejött az egész tánckar, asszisztencia mindennel együtt.  Az egy nagyon profi munka volt. Bemutató után még kétszer játszottuk, aztán az együttesnek el kellett menni Kolozsvárra, ott volt egy előadásunk és aztán még egyszer eljátszottuk. A Rock passió esetében sajnos nem tudtam ott lenni Csíksomlyón, de azt mondták a szereplők, hogy varázslatos volt. Váratlanul érkezett a csíksomlyói meghívás, nem tudtuk előre, ezért nem tudtam részt venni, sajnálom, pedig akkor nem is sejtettem, hogy egyszer Csíksomlyón István a Király-t csinálok. Erről jut eszembe nemrég az egyik éjszaka az egyik adó leadta a Csíksomlyói István a Király-t. Nagyon jó a felvétel. A Rock Passió felvételét nem láttam, de szívesen megnézem.

Hoztam fotókat. Megnézi?

Jók a fotók, ki csinálta? Már nem emlékszek. Erről a fotóról jut eszembe, hogy ott is forgolódott színész, hogy ő nem díszletező. Hát mondom, el tudjátok képzelni ebben a darabban, még ha beöltöznek, akkor is megengedem, hogy bejöjjön egy díszletező? Már nem tudom a statiszták kik voltak, Borsos Bubi is benne volt, nagyon szerettem, meg az öreg Dombi, a kellékes. Mondom neki, hogy Dombi bácsi nagyon kell egy fakulacs, hát nem lehet, hogy egy ilyen nem tudom én miből itassák meg Jézust. De milyet?- kérdezte. S akkor meséltem neki, hogy milyen kell. Sőt valakinek volt egy Magyarság Néprajza s akkor abból kinéztem egyet, s mondtam neki, hogy egy ilyen kéne, egy valami hasonló, és egyszer csak beállított egy ilyen tökéletes fakulaccsal. Mondom egyszer neki, egy sör közbe, az egyik este próba után, hogy Dombi bácsi, hol szerezte ezt a kulacsot? Elloptam a múzeumból mondta. Hát már ne is haragudj Dombi, de mégis… Erre ő csak annyit mondott: Visszaviszem. És irodalmi lapokat kellett neki vigyünk mindig, amikor mentünk, négy-öt irodalmi lapot vittem neki. Imádtam az öreget. Na, szóval a díszletet a végén mind a színészek rakodták akkor is, ha az elején morgolódtak, hogy ők nem díszletezők. A statiszták között volt egy taxisofőr is. Azért lehet látni a fotókon, hogy ezt koreográfus rendezte. Pedig nehezen értettem meg velük, egy ilyen darabnál, ami iszonyatosan fontos, hogy mindig oda kell állni, hogy fotózhassanak, mert az a véleményem, hogy ha egy rendező vagy koreográfus nem tud csemegét adni a fotóművészeknek, akkor az, nem jó. És ezt megjegyezték egy páran és lám a fényképen milyen fegyelmezetten állnak. Ott minden arc látszik… Hát elmúlott ez is, mint az élet! Akkoriban még nem éledt fel a szocializmus, akkor még szerettek minket. Nagy fájdalom az, még szerettem volna Váradon megcsinálni az Istrati Codin–ját és a Kyra Kyralina-ját egybe olvasztva. Pedig már találtak nekem egy Țepelea nevű költőt, professzort, aki politikus is volt, és akivel nagyon nagy barátságot kötöttünk, ő írta volna a szövegkönyvet és azt a darabot szerettem volna a román színházzal együtt megvalósítani. De a magyar tagozat akkori vezetői fel voltak háborodva, ugyanis ők lettek volna a görögök, meg a szerbek a Kyra Kyralina-ból, mert ugye akcentussal beszéltek volna, de ez nem jött aztán létre. Nézd csak, itt ezen a képen olyan vagyok, mintha én mennék fel a keresztre széttárt karokkal, úgy magyarázok. Ja. Nagy siker volt. A közönségnek nagyon új volt a stílus is. Rock Passió-val kezdődött, aztán az Ördögölő Józsiás, A Szent Margit és a Szent László. Ennyi. Másra nem emlékszem. Hát Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön még rendeztem, de ott táncjátékokat. Figyeld meg, itt biztos a bankett volt a bemutató után ezen a képen. Mutasd csak, kik vannak rajta! Na, ha elzárod, mondok egy sztorit. Na, elzárod?

Elzártam, Tata.

 

Készült Budapesten, 2020. augusztus 21-én.

Az interjút készítette: Czvikker Katalin

 

Fotó: Novák Ferenc rendelkezik. Háttérben a statiszták, előttük balról jobbra: Medgyesfalvy Sándor (Jézus), Fábián Enikő (Mária), Meleg Vilmos (Júdás), F. Márton Erzsébet (Veronika). Fotó: Kádár Kata (1990). Forrás: Nagyváradi Szigligeti Színház – Levéltár.