Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2022.11.09

Megkezdődtek a szilveszteri bemutató olvasópróbái

Kedden került sor az Egy őrült nap, avagy Figaro házassága első olvasópróbájára, amelyet a Szigligeti Társulat a Nagyvárad Táncegyüttessel, annak is a kortárstánc-tagozatával koprodukcióban valósít meg, de a Lilliput Társulat is képviselteti magát a népes szereposztásban.

Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais fergeteges, zenével és tánccal kiegészített komédiájának bemutatója december 31-én lesz. Az előadást az a Botos Bálint rendezi, aki az elmúlt időszakban számos szakmai és közönségsikernek örvendő produkciót hozott létre társulatunkkal, egyebek közt ő volt a rendezője a Lila ákácnak és Az öngyilkosnak is, amely mindkettő az adott év legjobb előadásának járó díjat hozhatta haza a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról.

Az olvasópróba végén Botos Bálint a színészeknek elmondta: fontos célkitűzése volt, hogy a 18. század végén íródott szöveg „magvát” megtalálja, amelyre előadása világát fel tudja építeni. A komédia alapkonfliktusa az úgynevezett „ius primae noctis”, vagyis az első éjszaka joga, amely – mint a rendező hangsúlyozta – egyfajta történelmi mítosz, legenda, aminek létezésére nincs tudományos bizonyíték, ráadásul már a szerző idejében is múltbeli, meghaladott gyakorlatnak tekintették. Az azonban, hogy a bonyodalom kiindulási pontja az újdonsült menyasszony döntéshez való jogának megtagadásához köthető, egyértelműen azt mutatja, hogy a cselekmény valamiféle elnyomó rendszerben, egyfajta diktatúrában játszódik.

Botos arra is emlékeztette a társulatot, hogy Beaumarchais nehéz és csapásokkal teli élete során sokszor a humorban találta meg a vigasztalást, ám ennek vége szakadt, amikor a Figaro házassága metsző arisztikráciakritikája miatt XVI. Lajos király meghurcolta javítóintézetbe küldte és megalázta.

Az előadás bemutatója december 31-én, Szilveszter estéjén lesz. A jegyárusítás megkezdéséről hamarosan tájékoztatjuk nézőinket.


Szereplők:

ALMAVIVA GRÓF: Szabó Eduárd

GRÓFNŐ: Tasnádi-Sáhy Noémi

FIGARO: Sebestyén Hunor

SUZANNE: Kocsis Anna

MARCELLINA: Firtos Edit

ANTONIO: Szotyori József

CHÉRUBIN: Scurtu Dávid

BARTOLO: Kardos M. Róbert

BAZILIO: Balogh Attila

PEDRILLO: Hajdu Géza

DON GUSMAN DE HÜBELE: Kovács Levente

FANCHETTE: Benczi Tekla

A KÖRNYÉK SZÉPEI: Barkóczi Réka, Kerekes Dalma, Törteli Nadin

DUPLA-MARÉK: Barabás Hunor

 

Rendező: Botos Bálint

Súgó: Tentea Katalin

Ügyelő: Joó Emília

Zeneszerző: Trabalka Cecília

Sound designer: Hodu Péter

Dramaturg: Dálnoky Réka

Díszlettervező: Golicza Előd

Jelmeztervező: Jeli Luca Sára

Koreográfus: Györfi Csaba